Hírek
2015. Október 13. 11:15, kedd |
Helyi
Forrás: Saját
Pillangó Óvoda és Családi Napközi - Egy jó hely a világban
Ahol jó gyereknek lenni...
2014-ben nyitotta meg kapuit a Pillangó Óvoda Mosonmagyaróváron, alternatívát kínálva azoknak a szülőknek, akik többre vágynak annál, amit egy állami intézmény nyújt gyermekük számára – hiszen a gyermek személyiségfejlődése szempontjából rendkívül fontos, hogy milyen környezetben, milyen körülmények között telnek azok az idők, amikor először kell megbirkóznia szülei hiányával.
Az Óvoda jelmondata: „Egy jó hely a világban” – és valóban, végigjárva a csoportszobákat, apró kis mosdókat, öltözőket, folyosókat, az embernek az az érzése, hogy bizony, itt jó gyereknek lenni! Mosolygós óvónénik és cserfes gyerekek mindenütt…

Az Óvoda maximálisan eleget tesz a szülők vágyainak, hiszen a vezetőség és a dolgozók egyaránt arra törekednek, hogy gyerekközpontú, családcentrikus hely legyen. Tisztában vannak azzal, hogy sok szülő most először engedi el gyermeke kezét és megértő odafigyeléssel fordulnak azokhoz az édesanyákhoz, akiknek talán még nehezebb az elválás, mint a kicsinek.
Minden kisgyermekkel külön foglalkoznak, így segítik az életkoruknak megfelelő tudás és tapasztalat megszerzését. A kicsik tudásvágyát a legnagyobb szeretetben, odaadó, gondoskodó légkörben elégítik ki. Az intézmény célja, hogy hozzájáruljon a boldog gyerekkor megéléséhez. Itt mindig van idő meghallgatni a kicsiket foglalkoztató gondolatokat és megválaszolni kérdéseiket!

A Pillangó Óvoda és Családi Napközi 1 éves kortól fogad gyermekeket, de a tervek szerint még iskolások részére is biztosítanak délutáni, felügyelet melletti tanulási lehetőséget. A nagy érdeklődésre való tekintettel a vezetőség bővítette az Óvodát, így az épület 500 négyzetméteres-, míg az udvar 2000 négyzetméteres alapterülettel várja a gyerekeket. A Pillangó ovisokat egyedi, színes, kényelmes bútorok, kiváló minőségű játékok veszik körbe, hogy igazán otthonosan és nagy biztonságban érezhessék magukat. Hatalmas ugrálóvár és trambulin elégíti ki a legmozgékonyabbak igényeit is. Az udvar és az épület egyaránt megfelel minden biztonsági előírásnak, legyen szó tűz- és balesetvédelemről, vagy akár a kicsik személyi biztonságáról.
Ez az a hely, ahol nagy hangsúlyt fektetnek az olyan családi programok szervezésére, ahol kicsik és nagyok, anyukák, apukák, tesók értékes időt tölthetnek együtt, mint legutóbb, az október 2-i Alma koncerten.

Ugyan ebben a korban még a játéké a főszerep, nagy hangsúlyt fektetnek a körülöttünk levő világ megismerésére is. A nevelést, tanulást a mindennapi programokba építik be egy rugalmas, rendszeres, ismétlődő napirend kialakításával, ami nem csak egyszerűsíti életüket, hanem biztonságérzetet, nyugalmat ad, mellyel az innen kikerülő gyermekek ténylegesen felkészülten kezdhetik meg az iskolát. Két idegen nyelv közül lehet választani, ez az angol és a német. Az oktatás több szinten, mindig a gyermek tudásának megfelelően zajlik. Mivel időközben több szülőben merült fel az igény gyermeke magasabb szintű idegen nyelv oktatására, idén ősztől a Bostonból érkezett Ross Baxter várja a nyelvi csoportba iratkozó gyerekeket mindennapos, játékos angol tanulásra!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

