Hírek
2011. Július 05. 14:17, kedd |
Belföld
Forrás: HírTV
Könnyebb helyzetbe kerülnek a vendéglátósok
Könnyítéseket tartalmaz és csökkenti a bürokráciát az a rendelet, amely az élelmiszer-biztonság új szabályait rögzíti a vendéglátóiparban.
A szabályozás szerint a papírmunka könnyítése mellett az éttermekben nem kell már külön hűtőben tartani az ételeket. Egy térben is tárolhatják őket, ha légmentesen zárhatók. Egyszerűbb lesz a kitelepülés is a környékbeli fesztiválokra, falunapokra. 40 kilométeres körzetben a vendéglátósoknak a jövőben nem kell engedélyt kérniük.
Háber Tamás, a Magyar Vendéglősök Ipartestületének tiszteletbeli elnöke a rendelkezés kapcsán úgy véli: „a gyakorlati szempontok kerültek előtérbe”. Mint mondta: „nagyon hosszas vita volt a témával kapcsolatban, de a jogalkotó is belátta azt, hogy az egyszemélyes felelősség a döntő érv ebben, nem adminisztrációs kényszer az, ami előreviszi az ügyeket. A kormánynak egyébként is a bürokrácia csökkentése a célja, és ebben a törvényalkotásban ez már megjelent”.
Júliustól a korábbinál hosszabb ideig, három napig tárolható a fagylalt. A mozgóárusoknak jól látható helyen kell feltüntetniük a cukrász nevét és címét.
„Örülünk neki, hogy egységes szerkezetbe foglalták az élelmiszer-higiéniai és fagylaltgyártási szabályokat” – mondta Magda Attila, a Pécsi Magda Cukrászda ügyvezetője, hozzátéve: „úgy gondolom, hogy mindenképpen könnyítés lesz a vállalkozásoknak, illetve a most induló és működő vállalkozásoknak, hogy utána tudnak nézni, hogy milyen követelményeknek kell megfelelniük”.
A vendéglátók ipartestülete az ellenőrzések megkönnyítésére etikai kódexet készítene. (pr)
hírTV
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 15:00, szerda | Belföld
Elemzők: meglepetést hozott a májusi inflációs adat
Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett.
2026. Június 10. 14:00, szerda | Belföld
Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.

