Hírek
2011. Augusztus 26. 22:07, péntek |
Helyi
Forrás: Nyugathír
A magyarországi hódok a Szigetközt kedvelik a legjobban
Lezárult a Természetvédelmi Világalap (WWF) idei megfigyelési programja a Magyarországon élő hódok lelőhelyeiről: úgy találták, hogy a hódcsaládok Győr-Moson-Sopron megyében, a Szigetközben érzik a legjobban magukat.
A világszervezet megfigyeléseiből kiderül, hogy a hódok állománya a Hanságban és a Mura mellett folyamatosan nő, míg Gemencen és a Közép-Tisza mentén többnyire stabil a populáció. Legnagyobb egyedszámmal azonban a Szigetközben fordulnak elő, ami azért érdekes, mert erre a területre a hódok nem betelepítés, hanem természetes vándorlás útján jutottak el.
Valamikor egész Európa folyó menti ligeteiben megtalálhatók voltak az eurázsiai hódok, ám a bundájukért és húsukért folytatott vadászat következtében a XIX. század közepére teljesen eltűntek Magyarország területéről. A probléma megoldására a WWF betelepítési akciót indított, amely 2008-ban, 12 éves munka után zárult le: Gemencre, a Hanságba, később pedig a Tisza és a Dráva különböző területeire telepítettek hódcsaládokat, összesen több mint 230 egyedet.
"A Magyarországon élő hódok száma mára megközelíti a hatszázat" - közölte Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója a tavasz végén lezárult figyelési program adatai alapján.
A monitorozási munka arra irányul, hogy a szakemberek egyfelől lássák, mennyire sikeres az egyedek beilleszkedése a környezetbe, másfelől nyomon követhessék az állatok vándorlását és viselkedését. A Szigetközbe vándorolt hódok száma valószínűleg már meghaladja a 300-at. Szintén a természetes vándorlásnak köszönhetően jelentek meg egyedek a Mura mentén, ahol az állatok a tavalyi árhullámok ellenére sem hagyták el a területet.
"A hódok aktív rágcsálási tevékenységük ellenére nem kártékony állatok. Elengedhetetlenül fontos, hogy megfelelő élőhelyet biztosítsunk az egyszer már kipusztult, de újra meghonosodott faj számára" - tette hozzá Figeczky Gábor.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi
Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.
2024. Április 22. 12:08, hétfő | Helyi
Abszolút első helyet ért el Liziczai Gergő a TUDOK-on
Kiemelkedő sikereket ért el Liziczai Gergő, a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, a Hlavay József Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia országos döntőjén, valamint a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.
2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi
Igazibb Önismeret
Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .
2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi
Vágányzári hirdetmény
Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.