Hírek
2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi
Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.
A vádirat szerint még 2023 augusztusában a Mosoni-Dunán kenuzott a három férfi úgy, hogy a vádlott volt a csónak kormányosa. A terhelt és barátai tapasztalt túrázók, jó úszók voltak, ezért a két utas mentőmellényt nem is viselt. Túrázásuk során a terhelt meg akart fordulni, azonban ennek során nem volt figyelemmel a vízterületen lévő visszaáramlásra. A víznyomás a fordulásban lévő kenut felborította, és a benn ülők mindhárman a vízbe estek. A terhelt és egyik társa a partra tudott úszni, míg másik társukat elsodorta a víz, akit csak később kezdtek keresni. A férfit több mint 200 méterrel lejjebb találták meg, aki életét vesztette.Halálát vízbefulladás okozta. Az ügyészség a terheltet vízi közlekedés, halált okozó gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétségével vádolta meg. Vele szemben öt év szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.

