Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Képek | Kultúra

II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika)

2016-06-20 23:04:16

Fűben, fában orvosság - tartja a mondás, s bizony, aki ellátogatott a hétvégén a Szigetközi Gyógynövénynapokra, az maga is meggyőződhetett róla, hogy ez valóban így is van.
A rendezvény második, a Szívnek szentelt napján, a jelenlévők előadásokat hallgathattak meg a Szigetközről, a gyógynövények hasznáról, a rendszeres testmozgás jótékony hatásáról, majd megtudhatták, hogy milyen munkálatok folynak a zánkai gyógynövény-völgyben, ahova érdemes ellátogatni az arra utazóknak, hogy megismerjék a gyógynövények termesztésének és feldolgozásának titkát.
Délután a „Bükki Füvesember”, Szabó Gyuri Bácsi osztotta meg tudását és gyógynövényeit a közönséggel, majd a fűszerekről és biokertészetről hallhattunk. A rendezvény második napja dr. Papp Lajos szívsebész professzor gondolataival zárult.
A gyógynövénynapokon az ízek, színek és illatok világát a kézművesek és őstermelők képviselték, akik szívesen osztották meg tapasztalataikat az érdeklődőkkel. S mivel a szív a lélek tükre, s a lelket is táplálni kell, nem maradhattak el a kínálatból az érdekes és tartalmas könyvek sem.

II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika)
II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika) II. Szigetközi Gyógynövénynapok (Fotó: Stipkovits Veronika)