Hírek
2019. Április 02. 19:00, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Zsákutcába jutott tolvajok
A mosonmagyaróvári járőrök elfogtak két szlovák férfit, akik a gyanú szerint betörtek a hédervári postahivatalba.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. március 31-én 5 óra 20 perckor arról, hogy betörés történt a hédervári postahivatalba. A helyszínen a rendőrök az ingatlan hátsó ajtaját befeszítve találták és az épületben kutatás nyomait fedezték fel.
A rendőri intézkedés közben egy szemtanú jelezte, hogy egy gyanúsan mozgó gépkocsit látott a közelben, ezért a járőrök gyalogosan és autóval is keresni kezdték a járművet. Hédervár egyik zsákutcájában megtalálták a keresett gépkocsit, amelyben két férfi tartózkodott. A rendőrök megállították az autót, igazoltatták a sofőrt és utasát, valamint átvizsgálták a járművet és az abban fellelt csomagokat. Ennek során, valamint azon a helyszínen, ahol korábban a két férfi megállt a kocsival, bűncselekmény elkövetéséhez használt tárgyakat és eszközöket, illetve ruhaneműket és egy gáz-riasztó fegyvert is találtak.

A betörés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 és 31 éves szlovák állampolgárokat elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók mindkettőjüket lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a két külföldi férfi több hasonló jellegű bűncselekményt is elkövetett Mosonmagyaróváron és környékén, ezért 2019. április 1-jén a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.

