Hírek
2014. Október 23. 13:16, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Vihar - Több megyében sok esőre, viharos szélre figyelmeztetnek
Tizenhárom megyére adtak ki figyelmeztetést a várható viharos szél, illetve a jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt csütörtökre.
Tizenhárom megyére adtak ki figyelmeztetést a várható viharos szél, illetve a jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt csütörtökre.
Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya megyében a nap folyamán több mint 30 milliméter csapadék hullhat, ezért ott másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ugyancsak a sok eső miatt Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére a viharos szél veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Csütörtök délutántól péntek délutánig egyre többfelé lehet számítani ismétlődő esőre, az ország déli, délnyugati megyéiben területi átlagban jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
Emellett csütörtökön késő délutántól péntek délelőttig a Nyugat-Dunántúlon óránkénti 70-85 kilométeres, míg északkeleten, illetve az Alföld egyes részein 65-75 kilométeres széllökések lehetnek.
Az előrejelzés szerint csütörtökön a legmagasabb hőmérséklet általában 8-13 Celsius-fok között valószínű, csak északkeleten lehet kissé melegebb. A hőmérséklet késő estére sem változik lényegesen, többnyire 8-13 fok lehet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

