Hírek
2014. Szeptember 04. 09:33, csütörtök |
Helyi
Forrás: MKC SE
Végletekig kiegyenlített csatát nyertünk Vácon
Női kézilabda NBI, Alapszakasz 1. forduló
Ipress Center Vác-MKC SE
21:22 (10:11)
A Vác otthonában rajtoltunk a bajnokságban. A felkészülés során már háromszor is találkoztunk, szóval volt tapasztalata bőven a két csapatnak egymással szemben. A mérkőzés végletekig kiegyenlített küzdelmet hozott. Az első félidő jelentős részében még a hazaiak irányítottak, de néhány perccel a pihenő előtt, sikerült előnyt szerezni. Amit a félidő után rövid úton öt gólos vezetésre növeltünk. A végjáték kezdetére a jelentős előnyünk elolvadt ugyan, de a nyerni akarás megmaradt. Harcos percek következtek, amiből aztán az Óváriak kerültek ki győztesen.
Kezdő felállás (védekező felállás): Szemerey – Knedlikova-Dombi-Gyimesi-Kurucz-Tóth-Hajtai
Tóth Gabriella: Mindenki felpörgött a rajtra, így nagyon jó meccset sikerült játszani. Végig nagyon koncentráltnak éreztem magunkat. Aztán amikor összeállt a védekezésünk is, sikerült nagyarányú előnyre szert tenni, majd pedig győzni. Mindenki nagyot küzdött a másikért, így igazi csapat voltunk, és megmutattuk, hogy számolni kell velünk. Köszönjük a szurkolóknak, akik elkísértek minket és buzdítottak a végsőkig. Nagyon nagy segítség volt.
Róth Kálmán: Ahogy az eredményből is látszik, nagyon küzdelmes mérkőzésen sikerült nyerni. Nem egy alkalommal kettős emberhátrány mellett játszottunk, a kiállítási arány pedig magáért beszél. Ez tovább növeli a győzelem értékét. Egy rendkívül egységes és nagy akaraterővel rendelkező csapat vívta ki ezt a győzelmet.
Gólszerzők
Vác: Farkas Veronika 6(3), Marija Sterjova 4, Fülöp Andrea 3, Hámori Konszuéla 2, Dakos Noémi 2, Pelczéder Orsolya 1, Ertl Rebeka 1, Hornyák Dóra 1, Virág Noémi 1(1). Vezetőedző: Konkoly Csaba
MKC: Tóth Gabriella 7(1), Dombi Luca 4, Gyimesi Kitti 4, Jana Knedlikova 2, Kurucz Ivett 2, Hajtai Vanessza 1, Sandra Filipovic 1, Hanczvikkel Zsanett 1. Vezetőedző: Róth Kálmán
Hétméteres: (H) 7/4, (V) 1/1
Kiállítás: (H) 10 perc, (V) 20 perc
Utánpótlás eredmények
Ifjúsági korosztályban versenyző játékosaink két órakor játszottak Vácon, a Városi Sportcsarnokban. A mérkőzés eredménye 33:28. Ellenben két órával később a junior korosztály mérkőzésén győzelmet ünnepelhettünk, 18:27-re legyőzték a váciakat!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi
Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.
2024. Április 22. 12:08, hétfő | Helyi
Abszolút első helyet ért el Liziczai Gergő a TUDOK-on
Kiemelkedő sikereket ért el Liziczai Gergő, a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, a Hlavay József Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia országos döntőjén, valamint a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.
2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi
Igazibb Önismeret
Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .
2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi
Vágányzári hirdetmény
Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.