Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2022. Május 04. 17:02, szerda | Sport
Forrás: mti/fotók: MTI/Kovács Tamás

Valter Attilát a szakaszgyőzelem tenne igazán boldoggá a Budapestről rajtoló Giron

Valter Attilát a szakaszgyőzelem tenne igazán boldoggá a Budapestről rajtoló Giron

Egy szakasz megnyerése, vagy legalább egy etapon a legjobb három közé kerülés tenné igazán boldoggá Valter Attilát a pénteken Budapestről rajtoló Giro d\'Italia országúti kerékpáros körversenyen.

"Jó formában vagyok, mindent megtettem. A tegnapi edzés elképesztően jól ment, tudtam eleget pihenni az alpesi körverseny után, fejben is fel tudtam készülni" - nyilatkozta az MTI-nek a Groupama-FDJ magyar versenyzője a csapat keddi sajtóeseményén.

Az idény eddigi részét úgy értékelte: nem volt hibátlan, de a korai viadalokon csak bemelegített.

"Ezzel együtt sem lehetek elégedetlen, hiszen a márciusi Strade Bianchén elért negyedik helybe bele sem mertem volna gondolni előzetesen. Az azt követő katalán körversenyen pedig folyamatos építkezésben voltam, az utolsó nap elért második hellyel megmutattam, hogy akár a győzelemért is harcban lehetek egy ilyen viadalon" - fejtette ki a csömöri bringás.

Valter számára a felkészülés csúcspontja a két hete véget ért alpesi körverseny volt, amelyen a Giróra vetítve nagyon jó eredménnyel zárt.

"Voltam szakaszharmadik és öt napon keresztül nagyon jól tudtam menni, minden nap okosan versenyeztem és jól osztottam be az erőmet, ennek az eredménye lett, hogy összetettben csupán négy nagyon erős kerékpáros előzött meg" - mondta a 23 éves versenyző, aki hozzáfűzte, az ottani jó teljesítmény segíteni fogja az olasz háromhetesen is, mivel az alpesi körversenyről számos riválisa indul a Girón is, ezért könnyebb lesz a mezőnyben közlekednie. Ehhez a figyelemhez a Maglia Rosa tavalyi viselése is hozzájárul majd, viszont így már nehezebb lesz olyan meglepetést okoznia, mint amilyet tavaly sikerült.



"A visegrádi befutónál a legnagyobb esélyesnek Mathieu van der Poelt és Peák Barnabás csapattársát, Biniam Girmayt tartom, mivel a nyitószakaszt erőből lehet megnyerni" - mondta Valter.

A Girón két éve 27., tavaly 14. bringás elárulta, nem az van fókuszban, hogy összetettben nagyot javítson, a csapat összetétele sem ezt a célt szolgálja.

"Sokkal előrébb helyezem azt, hogy egyes szakaszokon jól tudjak menni, nem fogom az összetettet erőltetni. Persze el tudom képzelni azt a forgatókönyvet, hogy jók a lábaim, akkor feleslegesen nyilván nem akarok leszakadni és időhátrányt kapni. Nagyon nehéz minden nap az első tízben lenni. Van, hogy sokkal jobban megéri kapni pár percet, majd a következő nap megpróbálni visszaadni azt. Ezért most nagyobb kilengéseket várok magamtól" - foglalta össze tervét Valter, aki szerint összetettben a legjobb húsz közelében zárni nagyon jó eredmény lenne.

A hazai rajttal kapcsolatos felhajtást inkább ösztönzésként, mintsem teherként éli meg, noha vannak pillanatok, amikor a sok teendő miatt kevesebb minőségi időt tud együtt tölteni a párjával és családjával, mint szeretné. Ezért is lett az a mottója, hogy a Giro előtt ne az edzés legyen a többi programhoz igazítva, hanem utóbbi legyen alárendelve a tréningeknek. Kiemelte, ezekben a hetekben legalább akkora figyelmet kap, mint tavaly, amikor három napig viselte az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az olasz körversenyen.

"Nagyon megtisztelő, hogy ilyen figyelmet kap egy bringás esemény Magyarországon" - szögezte le Valter.



Marc Madiot, a Groupama-FDJ átalános igazgatója a közmédia érdeklődésére úgy fogalmazott: tavaly kiválóan teljesítette a Girót Valter, akire szerződtetésekor hosszútávú befektetésként tekintettek. A 23 esztendős Valter meglátása szerint eddig remek formát mutatott az évben, és nagyon szeretnék, ha sikerülne szakaszt nyernie az olasz körversenyen. A sík szakaszokon a sprinter Arnaud Démare támogatása lesz az elsődleges, a szökésre jó lehetőséget kínáló etapokon pedig bíznak Valter jó eredményében.

A Groupama Biztosító székházánál összegyűlt ezer kerékpáros a színpadi beszélgetéseket követően a "Felvezető kör" nevű esemény keretében együtt tekert át Valter Attilával a Hősök terére, a Nagy Rajt helyszínére, ahol szerdán 18 órakor kezdődik a Giro hivatalos nyitórendezvénye, a csapatbemutató.

A május 6-án rajtoló Giro első három szakaszát rendezik Magyarországon, amelyet korábban még egyik háromhetes verseny sem érintett.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Női kézilabda olimpiai selejtező - Magyarország-Svédország 28-25

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.