Hírek
2021. Március 29. 10:28, hétfő | Helyi
Választási csalás: 6 vádlott Mosonmagyaróvárhoz köthető
A 2018-as országgyűlési választások kapcsán választási csalások miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség húsz ember ellen, melyből hat Mosonmagyaróvárhoz köthető.
Az ügyészség a jelöltséghez szükséges 500-at el nem érő érvényes ajánlás felhasználása esetén hamis magánokirat felhasználásának vétségével, afölötti szám esetén választás rendje elleni bűntettel vádolta meg az elkövetőket. Az utóbbi bűncselekménnyel megvádolt elkövetők a jelölteknek járó egymillió forintos állami támogatással is rendelkeztek, így esetükben a vád a minősített költségvetési csalás bűntettére is kiterjedt.
Az 52 oldalas vádirat szerint a jelöltek ajánlóívein olyan állampolgárok adatai és aláírásai szerepeltek, akik nem adtak ajánlást a jelölteknek és több esetben olyan személyek neve és adatai, akik korábban meghaltak. A különböző jelöltek ajánlóívein nagyrészt ugyanaz a hamis vagy elhunyt személyektől származó aláírások szerepeltek, ami az adatok szerint a körzetileg ugyanazon listák átmásolásából adódott. Az ily módon meghamisított ajánlóíveket vagy maga a jelölt, vagy egy általa felkért személy írta alá aláírásgyűjtőként.
A vádirat a húsz vádlottból hatot Mosonmagyaróvárhoz köthető, akik közül négy férfi, kettő pedig nő. A férfiak és az egyik nő maga a jelölt, míg a másik nő esetében a vádlott lánya volt a jelölt.
A nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folytatták le, akik több száz tanút hallgattak ki. Az ítéletet az ügyben várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

