Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2015. Május 02. 10:23, szombat | Helyi
Forrás: MKC SE

Váci dominancia a Mosonszolnoki Sportcsarnokban

Váci dominancia a Mosonszolnoki Sportcsarnokban

Rájátszás 3. mérkőzés I Mosonszolnoki Sportcsarnok I MKC SE – Ipress Center-Vác

Egy vendég majd egy hazai győzelem után ismét a Mosonszolnoki Sportcsarnokban folytattuk a Vác elleni alsóházi rangadóval. Előzetesen is kemény mérkőzésre számítottunk, még akkor is, ha az utóbbiakhoz hasonló kiváló formát tudjuk nyújtani. Ezúttal azonban játékunk több sebből is vérzett.


A mérkőzés eleji, közel húsz percig tartó szakasz során tragikus helyzetkihasználás és abszolút gólképtelenség jellemezte a mosonmagyaróváriak játékát. A harmadik perc során Tóth Gabi még egyenlíteni tudott (1:1) majd sokáig, egészen a 8. percig nem változott az eredmény. Ezt követően azonban ellenfelünk belekapcsolt és gyors egymásutánban szórta a gólokat. Egészen a 19. percig kellett várni, míg nem Dajka Betti találata mondjuk úgy megtörte a jeget. Eközben viszont három hetes és számtalan ziccer is kimaradt. A soha nem látott gólképtelenség mondhatni ördögi körbe taszította a csajokat, akik ekkor fejben teljesen szétestek. Erre ráadásként még rátett Bíró Blanka szenzációs kapus teljesítménye, ami igaz az egész mérkőzésen átívelt, de minden bizonnyal ekkor volt a csúcsponton. Kilátástalan és mondhatni reményvesztett hangulatban vonult csapatunk a félidei pihenőre.


Reményvesztettség ide vagy oda a második félidőt mégis sikerült olyan tűzzel és lendülettel kezdeni, amire a váciak percekig nem találtak ellenszert. Néhol már-már úgy látszott, hogy nyeregbe vagyunk és tisztes végeredmény is kisülhet ebből a mérkőzésből (10:13). Aztán a negyvenedik perc környékén Bíró Blanka bravúros védéseinek és az összeállt váci falnak köszönhetően ellenfelünk újra nyeregbe volt és visszavette a mérkőzés irányítását. Mi pedig ugyanazt a mélypontot éltük meg fejben, amit még ekkorra sem sikerült igazán kiheverni. Ez az elveszettség az utóbbi átmeneti időszakot leszámítva végérvényesen rányomta a bélyegét a teljesítményünkre és nem tudtunk sehogy se kilábalni belőle. Emiatt nem jött elő a megszokott tűz, lendület és szív, amit oly sokszor tapasztalhattunk a mosonszolnoki lelátón ülve. Szerencsére azonban nem volt ez sorsdöntő mérkőzés, hiszen a rájátszás tekintetében még abszolút nyeregben vagyunk és bőven lesz még lehetősége bizonyítani ennek a fiatal csapatnak hogy mennyit ér amikor pályára lép. Legközelebb például egy hét múlva vasárnap, a Szegel ellen idegenben. Hajrá MKC!


Mestermérleg
Hlavaty Tamás: Nagyon sokat benne hagytunk ebbe a mérkőzésbe. Ziccerek, büntetők és emberelőnyök tekintetében is gyengék voltunk és ezeket a hibákat nagyon nehéz fejben feldolgozni. Bíró Blanka fantasztikus formába védett, az általa megfogott ziccerek nagyon hiányoztak a végösszesítésben.
Ottó Katalin: Egy rövid átmeneti időszaktól eltekintve mi irányítottuk és tulajdonképp uraltuk a mérkőzést. Azt gondolom, hogy igazán jól mértük fel az ellenfél erősségeit és gyengeségeit, majd jelentős mértékben sikerült is ezeket kihasználni a mérkőzés során.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.