Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2022. Január 26. 08:21, szerda | Helyi

Új, interaktív csapatjáték a Futurában

Új, interaktív csapatjáték a Futurában

Kiterjesztett valóság technikájával várja az érdeklődőket a Futura négy darab új terminálja, amiken a jövőben a geológia témakörével ismerkedhetnek meg közelebbről kicsik és nagyok.

Egyelőre még tesztüzemben működik a Futura négy darab, nagyképernyős terminálja. A tudományos játszóház azúttal ugyanis, egy szlovák-magyar pályázat keretében nyert forrást, a négy interaktív játékra, amiken több program is fut. Az alap információs képernyő mellett, a jövőben különböző játékokon keresztül, geológiai témákkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Horváthné Pákozdi Emese, a Futura Élményközpont és Rendezvényház igazgatója elmondta, a terminálokon keresztün vetélkedőket tartanak majd kisiskolásoknak, akik az Időutazó című, saját fejlesztésű, interaktív játékon keresztül ismerkedneknek meg a geológia témakörével, külön kihangsúlyozva, hogy mekkora érték a Szigetköz.

A Futurába látogatók folyamatosan kipróbálhatják az új terminálokat, tavasszal pedig már a fejlesztések is elindulnak. Február 28-ig, téli feltöltődéssel és különböző akciókkal várják az érdeklődőket, a Futurában.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.