Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. November 04. 05:00, péntek | Helyi sport
Forrás: MKCSE

Továbbjutott az MKC a Magyar Kupában

Továbbjutott az MKC a Magyar Kupában

A Magyar Kupa 3. fordulójában a rekordbajnok Vasas várt a mosonmagyaróvári kézilabdás hölgyekre. A hazai pálya előnyét élvező angyalföldiek jól kezdték a mérkőzést, 4-2-re is vezettek.

Közben egy kis késéssel ugyan, de megérkeztek az óvári szurkolók. Talán ennek is köszönhetően kapcsolt az MKC és szépen lassan átvette az irányítást és a vezetést is. Lakatos, Gyimesi és Csala szállította az óvári gólokat, így a félidő közepén már öttel mentek Varga József tanítványai. Ehhez a szünetig még hármat sikerült hozzátenni, így 18-10-es MKC előnnyel vonultak pihenőre a csapatok.

A második félidőt ott folytatták Lakatosék, ahol az elsőt abbahagyták. Wéninger remekül védett, és a támadógépezet is jól muzsikált. Aztán a második játékrész derekán összekapta magát a Vasas és elkezdte a felzárkózást. Herr Anita és Katona Liza révén sorra jöttek az angyalföldi gólok, ráadásul az addig jól működő MKC támadások is besültek. Ennek köszönhetően a hazaiak négy gólra felzárkóztak, ekkor 19-23 volt az állás.

Ezután Lakatos Rita két góllal megnyugtatta a kedélyeket és eldöntötte a mérkőzést. Az új igazolás pazarul játszott 12 találattal segítette a csapatot, és mind a nyolc büntetőjét értékesítette. Úgy tűnik, megoldódhat az óvári csapat hetesproblémája.

Lakatoson kívül Gyimesit érdemes még kiemelni, ő hétig jutott és Wéninger is jól teljesített a kapuban. A Vasas góljait Herr Anita és Katona Liza szállította, előbbi 6, utóbbi 5 gólt szerzett.

Az MKC végül magabiztos, 29-23-as győzelmet aratott és bejutott a Magyar Kupa 4. fordulójában.

Varga József, az MKC vezetőedzője: Tudomásul kell venni, hogy nem lehet egy győztes meccs bűvöletében élni, már másnap a következő kihívásra kell koncentrálni. Ráadásul nem szabad elfelejteni, hogy a Vasas vezeti az NB I/B-t és tudtuk, hogy nagy erőt képviselő csapat ellen kell pályára lépnünk. Hiába vezettünk tíz góllal a második félidő elején, a cseréink sajnos már nem tudták azt a játékteljesítményt nyújtani, amit szeretnék látni. Remélem, a következő mérkőzésükön már bebizonyítják, hogy az NB I-ben a helyük.

Csík János, a Vasas vezetőedzője: Az első félidőben nem sikerült a feladathoz sajnos felnőnünk. A mosonmagyaróvári csapat mindig ilyen közegben játszik, míg nekünk ez túl gyors, harcos és kemény volt. A szünetben aztán sikerült rendezni a sorainkat, ennek köszönhetően pedig már jobb második félidőt tudtunk produkálni. Ez azért bíztató, mert mi is sokat fejlődhetünk, ha több mérkőzést játszunk első osztályú csapatok ellen.

Lakatos Rita, az MKC játékosa: Az első játékrészben szerintem jól ment, küzdöttünk, pörögtünk, ha voltak hibák azt gyorsan ki tudtuk javítani. A második félidőben viszont leeresztettünk picit, ez az eredményen is meglátszott. Viszont örülök, hogy a végjáték megint a miénk volt. A jövőben fontos lenne, hogy egész mérkőzés alatt tudjuk azt a tempót tartani, amit most a találkozó elején, mert a saját hibánkból sikerült az ellenfélnek közelebb zárkóznia.

Magyar Kupa, 3. forduló

Vasas SC – Mosonmagyaróvári KC SE 23-29 (10-18)

Vasas Sportcsarnok, 100 néző

Jv.: Altmár, Horváth

Vasas: Tzintzis – Hárs, Herr 6 (1), Becséri 3, Mester 4, Katona Liza 5, Rózsa 3. Cserék: Antóni (kapus), Hanusz, Tóth 1, Kocsis, Pados 1 (1). Vezetőedző: Csík János

MKC: Wéninger – Hajtai, Lakatos 12 (8), Gyimesi 5, Csala 4, Dombi 1, Katona Flóra 3. Cserék: Bardi, Kiss 4, Gerháth, Bízik. Vezetőedző: Varga József

Hétméteresek: 4/2, ill. 8/8

Kiállítások: 8 perc, ill. 6 perc

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.