Hírek
2013. Március 25. 20:45, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Tiszteletdíjának harmadára büntették Szanyit kézmozdulatáért
Havi bruttó 394 ezer forintos tiszteletdíjának harmadára, 131 ezer forintra büntette az Országgyűlés - Kövér László házelnök javaslatára - a szocialista Szanyi Tibort, amiért egy hete, interpellációja elmondása után az ülésteremben középső ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakciónak.
Az országgyűlési törvény értelmében ez a legsúlyosabb lehetséges szankció a "kirívóan sértő kifejezést használó" képviselőkkel szemben. A Ház először élt a büntetéskiszabás lehetőségével a jogszabály január 1-jei hatálybalépése óta.
Szanyi Tibor kézmozdulatára Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója hívta fel a figyelmet, mandátumának visszaadására szólítva fel őt. Mint mondta: teljesen mindegy, hogy az MSZP-s politikus kinek szánta a beintést, mert egy képviselő "ilyen ordenáré módon nem viselkedhet".
Kövér László házelnök a lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolta a házbizottság ülésén. Erről most vita nélkül szavazott az Országgyűlés.
A szocialista politikus múlt héten azt mondta: interpellációja közben jobbikos képviselők rasszista megjegyzéseket tettek, kézmozdulatával erre válaszolt.
A házelnök javaslatát cinikusnak, zavarosnak és önkényesnek nevezte. Szerinte Kövér László döntése azt üzeni, hogy "a zsidózást, a cigányozást, a kommunistázást érthetőnek tartja", az erre adott reakció, a rasszizmus elleni fellépés viszont "büntetést érdemel az értelmezésében". Ezzel szemben - nyilvánította ki Szanyi Tibor - a rasszizmussal szemben a bűncselekményeket kivéve minden eszköz megengedhető, és ezután is tiltakozni fog az ellen, ha kell, szavakkal, ha kell, "kézzel-lábbal".
A parlamenti jegyzőkönyvben nincs nyoma az említett rasszista megjegyzéseknek. Szanyi Tibor ezt azzal magyarázta, hogy az nem rögzíti az összes bekiabálást, a mikrofonok pedig úgy vannak beállítva, hogy a közvetítésben csak a felszólaló szavai hallhatók. Mint mondta, "józan becslés szerint is több száz beszólás hangzott el" beszéde közben, míg a jegyzőkönyv csak hét közbekiabálást dokumentál.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.