Hírek
2011. Március 08. 13:02, kedd |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Szlovák asszonyok gyűjtötték nőnapra a tiltott hóvirágot Máriakálnoknál
Több ezer szál hóvirágot szedett négy szlovák nő a Győr-Moson-Sopron megyei Máriakálnok térségében a hétvégén. A rendőrségen azt állították, nem tudták, hogy a hóvirág védett növény. Tettükért akár három év börtönt is kap
Természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás négy szlovák nő ellen, aki több ezer szál hóvirágot szedett a hétvégén a Győr megyei Máriakálnok térségében - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mire a rendőrök tetten érték a nőket, már nyolc kilónyi virágot leszedtek, állításuk szerint kis csokronként 15 eurócentet kaptak volna egy kereskedőtől a virágokért.
Az asszonyok a rendőrségen azt mondták, nem tudták, hogy a hóvirág védett növény.
A hóvirág 2005 óta védett növény Magyarországon, és a természetvédelmi törvény tiltja engedély nélküli gyűjtését, veszélyeztetését, elpusztítását, élőhelyének károsítását. A törvény megsértésének vétsége két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Bizonyos értékhatár fölött viszont már bűncselekménynek minősül, és három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

