Hírek
2014. Július 06. 13:43, vasárnap |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Szeretném izgalmassá tenni a versenyt!
Lehoczki Péter Július 13-án, Kecelen Autocross versenyen indul. A verseny előtt kérdezem.
A Dömsödi találkozásunk óta, ahol szépen reptetted a Suzukidat merre jártál milyen versenyen?
- A következő versenyen, három hetes pihenő után, június 29. én szintén a Dömsödi Autocross pályán álltam rajthoz. Mivel ez a verseny két napos volt és én csak a második napon tudtam részt venni, így az utolsó helyről kellett indulnom. Ennek oka, hogy az első napon lezajlott az időmérő. A második futam utolsó körére felzárkóztam a második helyre, de sajnos a cél előtti kanyarban felborultam.
Az autón olyan sérülések keletkeztek, amit a helyszínen nem tudtunk megjavítani, ezért fel kellett adnom a versenyt.
A Keceli pálya mennyiben hasonlít a Dömsödi vagy Szeghalmira?
- A Szeghalmi pályával sajnos nincs összehasonlítási alapom, mert ott még nem volt szerencsém versenyezni! A Dömsödi pálya sokkal gyorsabb, hosszabb, kötöttebb talajú, mint a Kecelié. Kecelen inkább a rövid egyenesek, és a sok kanyar teszi technikásabbá a vezetést!
Miképp tudsz rákészülni erre a versenyre?
- Csak fejben tudok készülni, mivel az autót még javítjuk, illetve készítjük fel a versenyre.
Ez a pálya milyen versenyzési stílust kíván?
- A Keceli pályára nem lehet igazán felkészülni, mert minden versenyre megváltoztatják a pálya útvonalát. Ez jelenthet plusz kihívást a versenyzőknek.
Milyen céllal indulsz a Keceli versenyen?
- Célom most is, mint mindig, hogy a dobogó legtetejére állhassak.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás
2024. Május 16. 07:55, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - A Paks történelmi diadala
A Paks hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a labdarúgó MOL Magyar Kupa Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.
2024. Május 15. 07:49, szerda | Sport
MOL Magyar Kupa - Az FTC a duplázásért, a Paks a történelmi sikerért hajt
A Ferencváros a duplázásért, míg a Paks története legnagyobb sikeréért küzd a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében.
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.