Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2017. Március 06. 05:00, hétfő | Helyi

Sima vereség Siófokon

Sima vereség Siófokon

Horváth Petra visszatért sérüléséből, az új igazolás Lea Vukojevics pedig bemutatkozott a Siófok elleni mérkőzésen.

Ennél több öröme nem igazán volt a mosonmagyaróváriaknak az NB I 15. fordulójában, hiszen Dombi Lucára ezúttal nem számíthattak, ráadásul a Balaton-partiak egy 3-0-s rohanással indították a találkozót.

Az első óvári találatra majdnem öt percet kellett várni, ekkora Katona volt eredményes. A lelkes MKC szurkolók a Balaton partjára is elkísérték a csapatot, de ezúttal kevés örömük volt a túrában. 8-3-ra is ment már a hazai csapat, és ekkor még életjelet adott magáról a Mosonmagyaróvár, Bízik Réka két góljával sikerült feljebb zárkózni. Ennél többe azonban nem futotta az óvári kézisektől… Pastrovics remekül védte a siófoki kaput, elől pedig Triscsuk és Erdősi szállította a gólokat. Az első 30 perc végére el is dőlt a mérkőzés, 16-9-re vezetett Horváth Roland csapata.

A második játékrészben sem változott a meccs képe: a Balaton-partiak szemernyi esélyt sem adtak ellenfelüknek, az óváriak pedig talán kicsit fel is adták a mérkőzést. A 40. percben már tízzel vezetett a Siófok, ekkora 23-13 volt az állás. Bouti Fruzsina találataival innen még sikerült visszajönnie az MKC-nak (24-18), de ez is csak pillanatnyi fellángolás volt. A kilenc gólt szerző Triscsuk és a hatig jutó Jezics vezérletével megint elhúzott a Siófok, és a nagy különbség a folytatásban is megmaradt a két csapat között.

Vendég részről Bízik Réka és Bouti Fruzsina volt a legeredményesebb, mindketten ötször zörgették meg Pastrovics kapuját. Ez is kevés volt... A Siófok győzelme egy percig sem forgott veszélyben, és a hazaiak végül 34-25-re győztek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.