Hírek
2011. Szeptember 16. 16:42, péntek |
Helyi
Forrás: mti
Rendhagyó Fekete István-emlékhely létesülhet Mosonmagyaróváron
Nem hagyományos szobor lesz a jövő tavasszal mészkő talapzatára kerülő bronzalkotás, hanem az író képzeletének egyik szülöttét örökíti meg, Hú című regényének főhősét, egy erdei fülesbaglyot.
Dr. Nagy István polgármester (Fidesz-KDNP) hozzátette: a szobor az elé a ház elé kerül, ahol a későbbi író lakott, amikor 1924 januárjától a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett.

A képviselőtestület elé került előterjesztés pedig arra emlékeztet: a Szigetköz és a Hanság, valamint Magyaróvár belvárosa a tanintézetnek helyet adó Vár épületével, a Lajta több ágával, a hatalmas kiterjedésű gyönyörű park, amelynek közepén a kollégium található megihlették Fekete Istvánt. Korabeli leírások szerint tanulmányai végeztével egy kis csomag kézirattal hagyta el Magyaróvárt.
A Szigetköz pedig később is kedvenc területei közé tartozott, illetve az 1968-ban megjelent Barangolások című könyvét az akkor fennállásának 150. évfordulóját ünneplő egykori iskolájának ajánlotta. A mű elején olvashatjuk: "A 150 éves Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolának szeretettel ajánlja ezt a könyvet öreg diákja" - idézi fel az előterjesztés.
A szobor előállításának mintegy 4,3 milliós költségéből két és félmilliót a város, 400 ezer forintot a terület önkormányzati képviselője áll saját keretéből, a fennmaradó részt pedig a Zsidanits Közéleti Társaság fedezi. A Fekete István-emlékhely elkészítését Lebó Ferenc szobrászművész közreműködésével Fittler Ottó alkotó koordinálja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 14:00, csütörtök | Bulvár
Korda Györgyöt és Balázs Klárit ábrázoló domborművet avattak fel a budapesti repülőtéren
2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek
Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában
Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.

