Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Október 15. 00:00, hétfő | Helyi
Forrás: fotó: Kiss Zoltán

Példa értékű a város civil összefogása

Példa értékű a város civil összefogása

Tizenkilenc éve, hogy október első szombatján mosonmagyaróvári civil szervezetek veszik birtokba a Flesch Károly Kulturális Központ auláját.

Idén sem volt ez másképp. Október 6-án közös ünneplésre gyűltek össze a város társadalmi szervezetei, ahol átadásra kerültek a legmagasabb rangú városi civil díjak is.

Megnyitón dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár Város polgármestere elmondta:

"Be kell látni, hogy mindazokat a feladatokat, melyeket a város civil szervezetei felvállalnak, az önkormányzat nem tudná így és ilyen módon ellátni, ezért elmondható, hogy minden támogatás többszörösen megtérül. És itt kell megköszönni a Kulturális Egyesület munkáját is, aki mint egy ernyőszervezet segíti a helyi egyesületek és alapítványok munkáját."

Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület elnöke köszöntőjében kiemelte:

"A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület 2000-ben úgy gondolta, hogy a gazdag mosonmagyaróvári civil társadalomnak kell egy nap, ahol bemutatkoznak egymásnak, a város közönségének, az önkormányzatnak és a vállalkozói szférának. Mosonmagyaróváron több, mint 150 jogi személyiséggel rendelkező szervezet dolgozik, melyek szinte minden szegmensben működnek. Ezen civil szervezetek kiemelkedő munkáját kívánja elismerni a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség, mely időközben átvette a Civil Nap szervezését is a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesülettől.

Úgy gondoljuk, hogy a díjak elismerésével másoknak is példát mutathatunk, illetve bemutathatjuk azokat, akik az elmúlt évben kiemelkedő tevékenységeket végeztek.

Rendkívül fontos megemlíteni, hogy a város vállalkozói társadalma is támogatja ezeket a civil szervezeteket, akik lehetőségeikhez mértem kiemelt módon is odafigyelnek a civil szférára, mint ahogy az Önkormányzat és a képviselő-testület is. Erre szolgál az a pályázati alap, melynek keretében több tízmillió forintot osztanak szét"

A megnyitótkövetően a Dr. Sattler János Alapítvány 2017. évi Zenei Tehetség-díjas Mosonmagyaróvári Ütőegyüttes műsora következett. Felkészítő tanár Varga Bence, a Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

A 2018. évi civil díjak díjazottjai:

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a város civil társadalma teljesítményének elismeréséül és nagyrabecsülése jeléül 2010-ben rendeletet alkotott a „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díj alapításáról.

  • A díj azon magánszemély és szervezet részére adományozható, aki vagy amely:

• huzamosabb időn át kiemelkedő tevékenységet folytat Mosonmagyaróvár civil társadalma fejlesztésért, vagy
• kimagasló módon hozzájárul Mosonmagyaróvár közösségi életéhez és a város jó hírének ápolásához.

A „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díjat nyolcadszor ítéli oda Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának képviselő-testülete. A díjat ez évben a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete kapja

  • a család tiszteletére neveléséért, a gyermekekért érzett felelősség erősítéséért, a nagycsaládos életforma értékeinek felmutatásáért, egymást ismerő és segítő közösséggé szervezéséért, karitatív célú programjaiért
  • és a Családbarát Önkormányzat Díj két alkalommal történő elnyerésében vállalt aktív tevékenységéért.

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség 2000-ben alapította meg a Mosonmagyaróvári Mecénás díjat. A helyi civil társadalom fejlesztési programja keretében a Szövetség – a korábbi évekhez hasonlóan – 2018-ban is meghirdette a díjat, amelynek célja, hogy fejlessze az adományozói kultúrát és elősegítse a civil szektor és az üzleti élet kapcsolatát. A Mecénás fődíj odaítéléséről a civil szervezetek jelölése alapján 2016-tól Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata dönt.
A Mosonmagyaróvári Mecénás fődíjat – Kelemen Benő Benjamin képzőművész kisplasztikáját – a helyi civil szektor támogatása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Wittmann Robottechnikai Kft. kapta a 2018-as évben.

  • A díjazott példaértékűen támogatja város civil szervezetei közül a sportegyesületeket, az MKC csapatát és Szurkolói Klubját, valamint a Mosoni Polgári Kört. A mecénást a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete javasolta a díjra.

Mecénás különdíjat kap civil szervezetek jelölése alapján a mosonmagyaróvári székhelyű HB Épületgépészet Egyéni Cég.

  • Az Újjáéledés Alapítvány tulajdonát képező lakás fűtéskorszerűsítése időszerűvé vált, ezért fordultak Horváth Leventéhez. Az ügyvezető-igazgató terveiket hallva felajánlotta önzetlen segítségét és támogatását. A régi radiátorok ingyenes cseréjével és kiszállításával az alapítványt több százezer forint adományban részesítette. A támogatásnak köszönhetően a kivitelezés megvalósult és használatba vehették a mai kor igényeinek megfelelő fűtési rendszert.

Mecénás különdíjat kap civil szervezetek jelölése alapján Szalai Géza építész, tervező mérnök.

  • A Hospice Ház létrejöttét a gondolat megfogalmazása óta aktívan segíti. Egyházközségi képviselő testületi tagként támogatója volt annak, hogy az egyházi tulajdonú épületet térítés nélkül e célra átadják. Ezt követően az épület terveit ingyenesen megtervezte, a hivatali eljárásokat végig vitte. Időt, fáradságot nem kímélve folyamatosan irányította a kivitelezési munkákat. Neki köszönhető elsősorban, hogy a munkálatokban résztvevő cégek és vállalatok sok anyagi áldozatot hoztak, kiválóan tudta megfogalmazni mindenki számára, hogy a Hospice Ház miért fontos ügye mindenkinek. Munkájának értéke felbecsülhetetlen. Mindezt mindig alázattal és derűvel tette.

A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület 2005-ben alapította meg „Az év civil szervezete” díjat, melyet ebben az évben tizennegyedik alkalommal adnak át.
A díjra szintén civil szervezetek adhattak le jelölést, s ez alapján választották ki a díjat kapó közösséget. 2018-ban „Az év civil szervezete” a Gondoskodás Alapítvány lett.

  • A Gondoskodás Alapítvány célja: a szociális és gyermekjóléti intézmények szakmai-működési feltételeinek javítása, a gondozás színvonalának emelése rehabilitációs programokkal, kulturált szabadidő eltöltéssel, a közösségi élet és egészségügyi programok szervezésével, a mentális gondozás feltételeinek javításával, a társadalmi kapcsolatok erősítésével. Célja továbbá az alapítványnak, hogy a hátrányos helyzetben élők társadalmi integrációját elősegítse, mindennapjaikat megkönnyítse.

A Civil Nap további programjai voltak:
- Az aula felső részén mosonmagyaróvári amatőr csoportok lépptek fel:

  • a Mosonmagyaróvári Country Klub (vezető: Marczinkó Lajosné)
  • a Nagycsaládosok Életfa Egyesületének tánccsoportja, a „Táncoslábú anyukák és apukák” (vezető: Vargáné Gyimesi Ildikó)
  • az En l'air tánccsoport (művészeti vezető: Csonka Réka Orsolya)
  • a Hedonism Crew és a MadKidz breakcsoport (vezetők: Lippert Márton és Vecsei Tamás)
  • a Nosztalgia Baráti Kör (vezető: Buglyó Gyula)
  • és a Haller Sport, Majorette Egyesület tánccsoportja (vezető: Szalainé Sándor Katalin)

- Az aula alsó részén került sor a civil börzére, ahol tizenegy mosonmagyaróvári civil szervezet mutatkozott be.


- A bemutatókkal párhuzamosan az alsó aulában egészségügyi szűrésekre került sor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai támogatásával.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.

2024. Április 09. 10:56, kedd | Helyi

Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása workshop

A Néprajzi Múzeum Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása című workshopján vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtár rendezvénytermében április 17-én, szerdán 16 órától.

2024. Április 09. 10:51, kedd | Helyi

Felhívás szavazatszámláló bizottságba történő jelentkezésre

Még egy napig, április 10-ig lehet jelentkezni a szavazatszámláló bizottságba.