Hírek
2013. Április 25. 09:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Parasztolimpia az egyetemen
Második alkalommal rendeztek Parasztolimpiát Mosonmagyaróváron.
Az agrártudomány egyetem hallgatói olyan vidéki hagyományokon alapuló feladatokban mérettethették meg magukat mint, a szalmabála döntögetés, kukorica morzsolás vagy a talicskázás.
A résztvevők vidám indulóival vette kezdetét a II. Parasztolimpia Mosonmagyaróváron. A dal mellett, volt aki zászlóval is készült az eseményre. Az olimpiát az agrártudományi egyetem Hallgatói Önkormányzata és a Kollégiumi Diákbizottság közösen szervezte.
Az egyetem hallgatóinak a nap folyamán különféle paraszti jellegű feladatokat kellett megoldaniuk. Az első program a szalmabála állogatás volt. Minden feladat előtt a szervezők ismertették a szabályokat. A csapatok nagy hévvel vetették bele magukat a versenybe. Volt, aki taktikázott és volt, aki csak a bálán maradó emberek sorrendjében volt biztos. A versenyszám nem csak attól vált nehézzé, hogy az utolsó bálára már csak 2 ember jutott, hanem attól is, hogy időközben az első bála szétbomlott.

Népi életképeket elevenített fel a következő két feladat is. Míg a gazdaasszonyok otthon kukoricát morzsoltak. Addig a férfiak elmentek az erdőbe tüzelőért. A fűrészelésnél nagy előnyt jelentett a rutin.
Minden feladatnak meg volt a maga pikantériája, így a trágyával teli talicskatolásnak is. A versenyzőknek szlalomban kellett végighaladniuk egy erre kijelölt pályán. Ebben a feladatban az ügyesség és a sebesség számított.
A versenyen 15 csapat vett részt, ez a tavalyinak csaknem duplája. A szervezők a nagy sikerre való tekintettel, jövőre is megrendezik az olimpiát.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.













