Hírek
2015. Szeptember 28. 17:43, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Őrizetben az emberölés gyanúsítottja
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói rövid időn belül azonosították a mosonmagyaróvári gyilkosság gyanúsítottját.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2015. szeptember 27-én 5 óra 5 perc körüli időben Mosonmagyaróváron egy fiatal férfi bűncselekmény áldozata lett.
A nyomozók a helyszíni szemlével párhuzamosan azonnal megkezdték az adatgyűjtéseket. A nyomozati cselekmények eredményeként 10 órán belül azonosítottak három férfit, akiknek köze lehetett a bűncselekmény elkövetéséhez. Közülük két személyt tanúként, míg Sz. Cs. 22 éves magyar-szerb kettős állampolgárt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, amihez elmondása szerint egy helyi szórakozóhelyen kialakult szóváltás vezetett. Helyszíni kihallgatásakor a gyanúsított megmutatta a rendőröknek a korábban elrejtett kést, amivel többször megszúrta a sértettet. A nyomozók a 22 éves elkövetőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.

