Hírek
2013. Augusztus 28. 12:19, szerda |
Helyi
Forrás: Katasztrófavédelem
Október végi átadása várható a Lébényi Katasztrófavédelmi Őrsnek
A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az őrsprogram keretében Lébény területén katasztrófavédelmi őrsöt alakít ki 2013. október végére.
A program megvalósítása érdekében Lébény Önkormányzata hozzájárult a tulajdonában álló Lébény, Iskola u. 34. szám alatti ingatlan BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság térítésmentes tulajdonába és vagyonkezelésébe adásához, ezáltal megépül megyénk harmadik katasztrófavédelmi őrse, mellyel hatékonyabbá válik a mentő tűzvédelem.
Igazgatóságunk már az év elején megkezdte a kialakítandó őrs főépületének felújítási munkálatait, illetve a főépülethez csatlakozó szertár építési munkálatait is. A meglévő épületrész belső építési munkálatai jól haladnak, ezen folyamatokból a hideg burkolás egy része, valamint a második réteg festés hiányzik.

Az új szertár építési munkálatai az építési engedély jogerőre emelkedését követően nagy tempóban megindultak. Az alap kitűzésre került, majd ezt követte a humusz réteg eltávolítása és az alaptestek helyének kiemelése, a kavicsterítés és az alap, valamint a vasalt szerelőbeton elkészítése. Jelenleg a szakemberek az új épületszárny falazását végzik.
A Lébényi Katasztrófavédelmi Őrs tervezetten tizenegy településen 15.789 fő védelmét látná el, illetve az M1-es autópálya meghatározott szakaszát. Lébényben jelenleg a nagy múltra visszatekintő önkéntes tűzoltó egyesület egy gépjárműfecskendővel és egy műszaki mentő gépjárművel rendelkezik. Mivel a tervezett őrsön egy fél raj egy gépjárműfecskendővel látna el szolgálatot, nagy segítséget jelent a településen található jól működő önkéntes tűzoltó egyesület a megfelelő eszközeivel, felszereléseivel.
Az őrs munkáját az is segíti, hogy olyan térségben jön létre, ahol mind Mosonszentmiklós, mind Lébény jelentős múlttal rendelkezik az önkéntességre alapuló tűz elleni védekezésben, vagyis a hivatásos egység az önkéntes tűzoltó egyesületet támogatva, az egyesületet bevonva látja el a feladatait.

Az integrált katasztrófavédelmi rendszer legkisebb szervezeti egységei az őrsök, amelyek nemcsak mentő tűzvédelmi feladatokat, hanem polgári védelmi szakfeladatokat – kockázatelemzés, lakosságtájékoztatás, lakosságfelkészítés – is ellátnak. Mindezen túl a káresetek során gondoskodnak a szükséges lakosságvédelmi intézkedések megtételéről is.
A járási közigazgatási rendszer bevezetése, január elseje óta az őrsparancsnokok a helyi védelmi igazgatási feladatok végrehajtásában is részt vesznek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

