Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2010. Január 04. 09:00, hétfő | Helyi
Forrás: www.infomovar.hu

Nyert a Barátság utca

Nyert a Barátság utca

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program „Belterületi utak fejlesztése” című kiírásának egyetlen Győr-Moson-Sopron megyei nyertese a mosonmagyaróvári Barátság utca felújítására és megerősítésére

Az értesítés szerint a kérelmet 107.149.788 forint elszámolható összköltség mellett 80.362.341 forintnyi, azaz 75 százalékos támogatásra ítélték érdemesnek.

- A pályázati kiírás megjelenésekor négy utcában gondolkodtunk, s az esélyek mérlegelésekor úgy véltük, a Barátság utca felel meg leginkább a feltételeknek - kommentálta a siker hírét Szabó Miklós polgármester. - Örömmel vettük tudomásul, hogy beigazolódott a szakmai döntésünk, amelynek eredményeképpen 80 milliós, egyszeri, vissza nem térítendő összeghez jut a város. A támogatási szerződés megkötésére az értesítés kézhezvételétől számítva hatvan nap áll rendelkezésünkre - az eseményre a még szükséges dokumentumok csatolása után kerülhet sor. Ezt követően folytatjuk le a közbeszerzési eljárást, amelynek nyertese elkezdheti majd az építkezést. A beruházásnak köszönhetően 2010-ben Mosonmagyaróvár egyik nagyforgalmú, számos vállalkozás elérhetőségét megkönnyítő közlekedési nyomvonala kap modern, teherbíró burkolatot.

A bíráló bizottság javaslata szerint a felújítást követően felül kell vizsgálni a jelenleg érvényben lévő 30 kilométer/órás sebességkorlátozást, mivel a rendbetett gyűjtőút esetén ez már nem lesz indokolt.
Az önkormányzat által tervezett munkálatok hozzájárulnak a fejlődő ipari területek megközelítéséhez, s a felújítással, valamint a két buszöböl, és a hozzá tartozó emelt járdasziget kialakításával nő a közösségi közlekedési szolgáltatások színvonala és a biztonsága. Az út mellé fákat ültetnek és füvesíteni is fognak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi

Igazibb Önismeret

Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .

2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi

Vágányzári hirdetmény

Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.

2024. Április 09. 10:56, kedd | Helyi

Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása workshop

A Néprajzi Múzeum Digitális tartalmak közzététele, hasznosítása, alkalmazása című workshopján vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtár rendezvénytermében április 17-én, szerdán 16 órától.

2024. Április 09. 10:51, kedd | Helyi

Felhívás szavazatszámláló bizottságba történő jelentkezésre

Még egy napig, április 10-ig lehet jelentkezni a szavazatszámláló bizottságba.