Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. November 24. 08:58, hétfő | Helyi
Forrás: MKC SE

Női kézilabda NBI: Alapszakasz 10. forduló

Női kézilabda NBI: Alapszakasz 10. forduló

DVSC-TVP-AQUATICUM – MKC SE 27:25 (12:15)

A debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnokban lezajlott forduló során kiegyenlített küzdelmet és színvonalas párharcot láthatott a közönség. Az első negyed órában tudta csak megőrizni előnyét a hazai gárda, majd átvettük a vezetést és azt jó ideig nem is engedtük ki a kezünkből. A félidőben hárommal vezettünk, tehát kifejezetten jó pozícióból kezdhettük a második játékrészt. Egészen addig gyors ütemben hullámzott a különbség a két csapat között, amíg négy gólos hátrányból a vendég gárda egyszer csak kiegyenlített (43.perc). Ezután hol egyik, hol másik csapat vezetett, amíg egy 4-0-ás szériának köszönhetően a hazaiak végleg át nem vették a vezetést. A végjáték során még volt esélyünk felzárkózni, de fél perccel a vége előtt Slakta Petra gólja végleg megpecsételte a mérkőzés végkimenetelét.

Mestermérleg

Varga József: Csapatom ötvenkét percig megpróbálta elveszíteni a mérkőzést, szerencsére a hajrában helyén volt az eszünk és a szívünk.
Róth Kálmán: Nagyot küzdött a csapatom és győzelmet érdemelt volna, de a végjáték során megengedhetetlen hibákat vétett.

A forduló utánpótlás eredményei:

NB I Ifjúsági korosztály
DVSC-VP-AQUATICUM-MKC SE 35-27 (21-13)

NB I Junior korosztály
DVSC-VP-AQUATICUM-MKC SE 29-30 (17-15)

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.