Hírek
2019. Augusztus 02. 15:33, péntek |
Helyi
Forrás: Credobus Mosonmagyaróvár, Fotó: G&ZS Photo facebook oldala
Négy játékost szerződtetett a Credobus Mosonmagyaróvár
Négy új játékossal erősödött a vasárnapi NB III-as bajnoki rajtra készülő Credobus Mosonmagyaróvár kerete.
Négy új játékossal erősödött a vasárnapi NB III-as bajnoki rajtra készülő Credobus Mosonmagyaróvár kerete. Az érkezők közül a legnagyobb név a védőként bevethető Farkas Norbert, aki legutóbb az MTK Budapest labdarúgója volt, de a tavaszt kölcsönben Monoron töltötte.

A 27 éves játékos játszott korábban a Siófok, a Zalaegerszeg, a Balmazújváros és a Puskás Akadémia együttesében is. A felcsúti klub színeiben a 2013-2014-es idényben 9 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, az NB II-ben pedig összesen167 meccsen 12 gólt szerzett.
A középpályára érkezett Dobrovolszki Jenő, azaz Zsenya, aki legutóbb a bolgár I. osztályú FK Vereya játékosa volt.

A magyar állampolgársággal rendelkező labdarúgó Bulgáriában hatszor lépett pályára, többek között a bajnok Ludogorec Razgard ellen is, ahol végigjátszotta a találkozót. A későbbi bajnok nem bírt a Zsenyával felálló riválisával, nagy meglepetésre 0-0 lett annak a mérkőzésnek a végeredménye.
Középpályásként és csatárként is bevethető Szegi Vince, aki egy évre kölcsönbe kerül a Gyirmót FC Győrtől a Credobus Mosonmagyaróvárhoz.

A fiatal játékos korábban az NB I-ben is bemutatkozott, ahol a 2016-2017-es idényben 14 meccsen 1 gólt szerzett (a Haladás ellen). Az előző szezonban 17 meccsen 2 találatig jutott az NB II-ben.
A kék-fehérek negyedik igazolása Tamás Attila, aki hazatért szülővárosába.

A MITE-ben, majd az MTE-ben nevelkedő játékos 2013 nyarán igazolt a Győri ETO FC-hez. Onnan öt szezont követően a MOL Fehérvár FC-hez szerződött, ahol az előző idényben az NB III-as és az U19-es gárdában is pályára lépett. Összesen 30 meccsen 7 gólt szerzett.
A Credobus Mosonmagyarvár vasárnap a megyei rivális Ménfőcsanak ellen kezdi meg a szereplést az NB III Nyugati csoportjában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

