Hírek
2019. Augusztus 28. 10:21, szerda |
Helyi
Forrás: mkcse.hu; Fotó: Bánhegyi István
MKC Évadnyitó - képes beszámoló
Remek hangulatban, a mosonmagyaróvári ultra szurkolók bevonulásával kezdődött a Motherson-Mosonmagyaróvári Kézilabda Club hagyományos évadnyitó rendezvénye.
A sajtónyilvános szurkolói ankétot Horváth Cs. Attila a klub elnöke nyitotta meg, aki mindenkinek név szerint is megköszönte a felkészülés alatt elvégzett munkáját. Célkitűzésként pedig megfogalmazta, hogy előrelépést vár a bajnokságban és a Magyar Kupában és győzelmet a most induló Liga kupa sorozatban.
Ezután bemutatta az NB I – es csapat játékosait és a szakmai stábot, akik közül Dr. Hoffmann László szakmai igazgató mondott el egy rövid szakmai értékelést. Vitéz Péter a szurkolói klub elnöke pedig kijelentette, hogy a már országosan is elismert MKC szurkolókra természetesen továbbra is számíthat a csapat. Óriási sikere volt az átadott szurkolói mezeknek, amelyek megegyeznek a Motherson-Mosonmagyaróvár idei hivatalos felszerelésével.

Horváth Cs. Attila megköszönte az önkormányzat kiemelt támogatását és átadta a szót a város képviseletében megjelent Dr. Iváncsics Jánosnak. A sportot felügyelő alpolgármester biztosította a résztvevőket arról, hogy Mosonmagyaróvár városa mindenben segíti a kézilabda csapatot és örül annak, hogy már üzleti döntés alapján is vannak támogatói a klubnak. Németh Zoltán a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke is üdvözelte a szponzorokat és kiemelte a sport társadalmi szerepvállalását. A három éves névszponzori szerződést kötött Samvardhana Motherson Reflectec cég képviseletében pedig, Frey Gergely igazgató kívánt nagyon sikert a csapatnak.
Az ankét hivatalos részének befejezése után a résztvevők még jó ideig együtt maradtak és így lehetőségük volt arra, hogy beszélgessenek a játékosokkal és a vezetőkkel.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.













