Hírek
2013. Október 16. 19:59, szerda |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Milliárdos bővítés a dr. Oetker-nél
Mintegy 1 milliárd forintos beruházással növelte többszörösére a Dr. Oetker magyarországi gyártókapacitását Jánossomorján.
A termelés nyártól szakaszosan meg is kezdődött az új, 3 szintes üzemcsarnok közel 3000 négyzetméteres területén.
A tavaly megkezdett gyárbővítést az ütemezésnek megfelelően, 14 hónap alatt fejezték be. A beruházásnak köszönhetően a Dr. Oetker magyarországi gyártókapacitása az eddigi többszörösére emelkedett. A jánossomorjai gyár a magyar mellett, további 12 európai ország piacaira fejleszt és gyárt por alapú termékeket (sütési adalékokat, süteményporokat, desszerteket, befőzőszereket). A kapacitás növekedésével a Dr. Oetker még jelentősebb felvevő piaca lehet a magyar élelmiszeripar beszállítóinak.
Az üzem tervezése és a beruházás megvalósítása során a Dr. Oetker kiemelt hangsúlyt fektetett a környezetvédelmi szempontokra is. A gyorsan forgó áruk, azaz az FMCG szektor egyik nagy múltú szereplője, a Dr. Oetker, termékeit már az 1920-es években Magyarországon gyártották, majd 1992 óta ismét saját székhellyel és saját gyárral működik Magyarországon. A cég a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja és térségének egyik jelentős munkaadója, jelenleg 350 embert foglalkoztat. A társaság múlt évi nettó árbevétele - a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) céginformációs szolgálata által közzétett adatok szerint - a múlt évben 11,32 milliárd forint volt, szemben az előző évi 10,81 milliárd forinttal. A Dr. Oetker adózott eredménye 2012-ben 651,58 millió forintot tett ki, míg 2011-ben 758,29 millió forintra rúgott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

