A munkaadó vagy a havi munkabér százalékában, vagy meghatározott összegben határozhatja meg a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóba történő befizetést, de azt is megteheti, hogy csak a munkavállaló befizetése esetén járul hozzá maga is a kiegészítő nyugdíjhoz.

Svájcban a bruttó hazai termék (GDP) 100 százalékát teszi ki a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóknál felhalmozott összeg, Finnországban ez 80 százalék, míg az USA-ban 70 százalék. Az 1970-es években alakult amerikai és Nyugat-európai szolgáltatók zöme egy céghez kötődik.

Az EU 2003-ban hozott irányelvet a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatókról, a magyar törvény 2007-ben született, így 2008-tól már alapíthatók lettek volna ilyen cégek, de csak most jött létre az első.

A pénzhez a törvényes nyugdíjas kor elérésekor juthat hozzá a munkavállaló, a munkaadó meghatározott, legfeljebb 10 év nála eltöltött időt írhat elő a szolgáltatáshoz. Ha a munkavállaló előbb távozik, a rá jutó megtakarítást a többi munkavállaló kapja.
A cég a befizetések befektetésére három portfóliót - konzervatív, egyenletes és dinamikus - kínál.

A magyar szabályok szerin a szolgáltatóhoz történt munkaadói befizetés a cafetéria kedvezményét élvezi. A minimálbér feléig a befizetést meg kell szorozni 1,19-el a szuperbruttósítás miatt, és ennek 16 százaléka az adó. Amennyiben a munkavállaló is fizet havonta a szolgáltatónak, akkor azt az önkéntes nyugdíjpénztár kedvezményével teheti.