Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2011. Június 14. 05:01, kedd | Helyi

MEGHÍVÓ LAKOSSÁGI FÓRUMRA

MEGHÍVÓ LAKOSSÁGI FÓRUMRA

Határon átnyúló ökoturizmus és vízisport a Lajtán / Leitha – Lajta AT-HU
Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-13

Részletek itt:

A „Határon átnyúló ökoturizmus és vízisport a Lajtán” című, az Európai Unió és a Magyar Állam által társfinanszírozott projekt hivatalosan 2011 év elején indult útjára. A két és fél éves határon átnyúló fejlesztési együttműködésben két-két magyar és osztrák partner vesz részt. A partnerek közös célja a Lajta folyó kitűnő adottságainak kihasználása és a Bruckneudorftól (Királyhida) Mosonmagyaróvárig tartó szakasz vízi sportolásra alkalmassá tétele, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése, hogy a térség nemzetközi szinten is egy vonzó víziturisztikai célponttá, régióvá váljon.

Az első évben megkezdődik a kikötő-, ki és beszálló helyek tervezése és kivitelezése. A tervek szerint a folyó ausztriai szakaszán 7, míg a magyarországi szakaszon (Lajta/Malom-ági Lajta) 6 ki-beszálló hely kerül megépítésre.

A Malom-ági Lajta hajózhatóvá tétele érdekében tervezett fejlesztésekről Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, mint a projekt vezető partnere lakossági fórummal egybekötött tervismertetőt tart

2011. június 22-én, szerdán 15:00 órakor

a Városháza 1. emeleti dísztermében.

A rendezvény a töretlen népszerűségnek örvendő, másnap startoló 5. VOLUTA nemzetközi vízikarnevál nyitóprogramjának is tekinthető egyben, jóllehet a fórumon a középpontban a pályázatához kapcsolódó tervek bemutatása áll. A közös pont a Lajta folyó idegenforgalmi szempontból történő hasznosítása és népszerűsítése.

A kezdeményezés fő célcsoportja a helyi lakosság mellett a térségbe látogató turisták, vízi túrázók, diákok és ifjúsági csoportok, akik számára (át)járhatóvá kell tenni a vízi utat, ki- és beszállóhelyeket kell létesíteni, valamint biztosítani kell egy átfogó információs és irányító rendszert is.

A fórumra a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.