Hírek
2012. Március 04. 00:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Máriakálnokra költöztetik az aranymosókiállítást Mosonmagyaróvárról
Máriakálnokra költöztetik a Szigetköz hagyományos mesterségeit, a halászatot és az aranymosást bemutató kiállítást a mosonmagyaróvári várpincéből.
A mosonmagyaróvári múzeum tulajdonában lévő anyagot évekkel ezelőtt az egyetemhez tartozó várpincében állították ki. A várpince hosszú ideje zárva van, a tárlat nem látogatható, az egyetem pedig jelezte, hogy a helyiségnek más funkciót szán. Szentkuti Károly, a Hansági Múzeum igazgatója elmondta, a többcélú kistérségi társulás ülésén vetődött fel a kérdés, melyik település fogadná be a kiállítási anyagot. Noha több község vezetője jelezte, hogy tudna helyet biztosítani a bemutatónak, az elsőként jelentkező Máriakálnokra esett a választás.
A Mosonmagyaróvártól mintegy négy kilométerre fekvő község falumúzeuma szomszédságában adnak otthont a szigetközi tárlatnak - mondta Tóásóné Gáspár Emma polgármester. A faluból a második világháború után kitelepített németeknek emléket állító falumúzeumot egy ikerház egyik felében rendezték be. A másik felét az önkormányzat megvásárolta, s rendbetételét követően falai között kap helyet az egykori szigetközi emberek mindennapjairól képet adó kollekció.
A falumúzeum közel van a Boldogasszony-kápolnához, amely tradicionális búcsújáróhely, az állandó kiállítás pedig növelheti a község vonzerejét a látogatók számára - vélekedett a polgármester.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

