Hírek
2013. November 29. 10:54, péntek |
Helyi
Forrás: Lions Klub
Lions Klub Jótékonysági bálja
A Mosonmagyaróvár Lions Club megtartotta jótékonysági bálját.
A bál bevételét elsősorban a tehetséges, hátrányos helyzetű diákok nemzetközi cseretáborozására, valamint vak és gyengénlátó embertársaink támogatására fordítják, amiről a későbbiekben adunk hírt.
Kocsis Julianna soros elnök köszöntője után Dr.Solymosiné Dr. Kiss Ilona I. Alkormányzó mondta el üdvözlő szavait, majd városunk Polgármestere Dr. Nagy Itván nyitotta meg klubunk 21. bálját.
A Lajtha László Vegyeskar saját feldolgozásában adta elő a Lions himnuszt., majd Wenczlerné Csiki Ilona vezetésével, Papp Zsuzsa és Várai László zongorakíséretével, néhol humoros, színes, szívből jövő műsorával emelte az ünnepi alkalom fényét.

A Klub mellett működő LEO csapat szép számmal képviseltette magát. Elnökük, Kozma Andrea olvasta fel az Etika kódex sorait.
A győri Platina táncstúdió fiatal tehetségei mutatták be tánctudásukat, ezzel teremtve meg a báli hangulatot.
Köszönet illeti "We Serve" Alapítvány támogatóit.
"Hangsúlyozottan törekszünk rá, hogy a bálunk során befolyt összegek és támogatóink nagylelkű adományai teljes egészében a rászorultak részére kerüljenek felhasználásra, valamint az adományozókat tájékoztatjuk adománya felhasználásáról." - mondta el Kocsis Julianna.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

