Hírek
2017. Február 28. 04:00, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Leszállította az új Credo buszokat a Volánoknak a Kravtex-Kühne csoport
A Kravtex-Kühne cégcsoport leszállította azt a száz új Credo buszt, amelyet a Volán-társaságok közös beszerzőcége rendelt meg még decemberben, nyílt közbeszerzéssel.
A járművek négy régióba, négy közlekedési központhoz kerültek.
A Volán Buszpark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tavaly ősszel írt ki száz új autóbusz beszerzésére pályázatot, zárt végű pénzügyi lízingkonstrukcióban. A tenderen egyedüli pályázóként a győri székhelyű Kravtex Kereskedelmi Kft. és a Budapest Lízing Zrt. közös, hétmilliárd tizennégymillió forint összegű ajánlata nyert. A megállapodást decemberben írták a felek.
Szombath Imre közlése szerint az első buszt december 19-én, az utolsót pedig február 24-én adta át a Kravtex-Kühne. A regionális és városközi közlekedésre kifejlesztett, normál padlómagasságú Credo Innovell típusból hatvanat, míg az elővárosi használatra szánt, alacsony belépésű szóló buszból, az Econellből negyvenet gyártottak le. Mindkét modell Euro VI-os besorolású dízelmotorral, robotizált sebességváltóval készült, illetve felszerelték még korszerű utasinformációs rendszerrel és hűtő-fűtő légkondicionáló berendezéssel is - részletezte a kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettes. A buszok négy regionális Volán-társasághoz kerültek. Ezzel most már több mint 1300 Credo busz kerül forgalomba a közszolgáltatóknál. A helyközi forgalomban a cégcsoport által gyártott járművek aránya meghaladja a 20 százalékot - jegyezte meg a vezérigazgató-helyettes.
Szombath Imre arról is beszélt, hogy a Credo buszok vételárarányos magyar értékhányada 75-80 százalék, a járművek előállításában mintegy 70 hazai gyártó és beszállító vesz részt, köztük a legnagyobb például a győri Rába, vagy a Graboplast. De kis- és középvállalkozások is kiveszik részüket a gyártásból - jelezte. A Kravtex-Kühne csoport nagy reményt fűz ahhoz, hogy a nemzeti autóbusz-gyártási cselekvési program nyomán gyorsulni fog a hazai járműpark cseréje. Ennek nyomán az idén is jelentős fejlesztéseket terveznek: Győrben például 800 négyzetméterrel növelik az autóbusz-összeszerelő üzemcsarnok területét, a mosonmagyaróvári telephelyre pedig szerszámgépeket vásárolnak és bővítik a festőüzemet. Ez utóbbi tervezett értéke eléri az 500 millió forintot - jegyezte meg Szombath Imre.
Beszámolt arról, hogy a cégcsoport az idén is bemutat új modelleket, legközelebb a 13 méter hosszú városi autóbuszt.
A Kravtex-Kühne cégcsoportnak jelenleg mintegy 500 alkalmazottja van, a buszgyártással, illetve a mezőgazdasági munkagépek értékesítésével foglalkozó vállalkozás nem konszolidált árbevétele mintegy 12 milliárd forint volt tavaly.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.

