Hírek
2014. December 15. 00:00, hétfő | Helyi
Lélektől lélekig - Karácsonyi turnén Rákász Gergely
A művész december 21-én Mosonmagyaróváron, a Mosoni Szent János Templomban lép fel.
Erdélyi gyerekek készítik a karácsonyfadíszeket Rákász Gergely élménykoncertjére. A népszerű koncertorgonista közönségével közösen készül decemberi koncertkörútjára. A Spirit névre keresztelt lélekemelő évzáró turné az ország számos kis- és nagyobb városába eljut.
Rákász Gergely koncertjei mindig többet jelentenek és többet is adnak, mint egy átlagos komolyzenei előadás. Legutóbbi, Walcer & Love című koncertműsorában soha nem látott, speciális látványvilággal, koncertélménnyel ajándékozta meg közönségét. Iskolakoncertjeivel évek óta ismerős zeneműveket, klasszikusokat tesz még érdekesebbé a fiatalok számára. Hangversenyein pedig a felnőtteket is szívesen vezeti a komolyzenei klasszikusok kulisszái mögé izgalmas kommentárjaival. Rákász mindezek mellett nem először koncertezik különleges, karácsonyi tematikájú koncertprogrammal. Tavaly Illuminations című ünnepi produkciójában a közösségi élményre és a szakralitásra épített. A művész a közönség tagjaival együtt gyújtott gyertyát azokra a hozzátartozókra és barátokra gondolva, akik éppen, vagy már nem lehettek velük. A koncert, mint esemény újszerű megközelítése egy pillanat alatt, a hangverseny elején lélekben összekapcsolt mindenkit, közönségből közösséggé alakítva a résztvevőket.
Az idei turné, a Spirit műsora ezt a jó értelemben vett „régimódi” közösségi élményt ismétli új, játékos megközelítésben. Rákász Gergely arra kéri hallgatóit, hogy egy-egy általuk készített karácsonyfadísszel érkezzenek az előadásokra, hogy aztán majd együtt díszítsék fel az ünnepi időszakot, a közösséget, a lelkek közösségét egyaránt képviselő karácsonyfát. A turné végén minden dísz jó helyre, egy jótékonysági szervezethez kerül majd. Igazi karácsonyi ajándék, hogy Erdélyben Böjte Csaba árvái a művész kérésére számos díszt készítenek, és a koncertek helyszínére küldik azokat. A díszítésben ezekkel is részt lehet majd venni - "cserében" önként vállalt tetszőleges értékű adománnyal támogathatjuk a gyermekeket.
"A művészek útjelzők a társadalomban. Azért kaptak a sorstól, a teremtőtől különös érzékenységet, hogy a sorsfordulókat a művészet erejével hangsúlyozzák. Fontos dolgok a felülről irányító társadalmi rendszerek, mert nélkülük nem volna iskola, tűzoltó, és működő gazdaság, de jelentős emberi változásokat csak alulról építkezve, egymás szemébe nézve, beszélgetve, katartikus közös élményekkel lehet elérni. A társadalmunk beteg. Életünk fontos eseményeit sokszor csak online, vagy telefonon éljük meg, és hiányzik a valódi közösség az életünkből. A Spirit című koncert ezért született, hogy erre rámutatva változásokat indítson el. Messze több lehet, mint kultúrafogyasztók szórakozása, hiszen az igazi művészet nem szétszór (szórakoztat) hanem feltölt, átalakít, Emberré nemesít. Ide eljutni, közönségből közösséggé válni, gyönyörű zenékkel töltekezni, méltó készülődés a szeretet ünnepére." - mondja Rákász Gergely.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

