Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2011. November 18. 14:05, péntek | Sport
Forrás: mno.hu/MTI

Legalább négy érmet akarnak a kajak-kenusok

Legalább négy érmet akarnak a kajak-kenusok

Minimum négy érmet, köztük két aranyat szeretnének nyerni a jövő évi londoni olimpián a magyar kajak-kenusok.

Hangzott el a magyar szövetség (MMKSZ) pénteki sajtótájékoztatóján, amelyet 250 nappal a 2012-es játékok rajtja előtt rendeztek.

Baráth Etele elnök úgy fogalmazott: ő kissé szerénynek tartja Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőjének három aranyérmes várakozását, szerinte csapatszinten hat elsőség a reális cél, az ő sportáguk pedig legalább két első, valamint egy-egy második és harmadik helyet, valamint 30 ötkarikás pontot céloz meg a brit fővárosban.

Schmidt Gábor főtitkár elmondta: a jövő májusi, poznani pótkvalifikációs versenyen a meglévő 14 mellé még szeretnének kvótákat gyűjteni, elsősorban a kenus szakágban. Ennek érdekében a C-2 1000 m-es számmal kiemelten foglalkoznak: október elején 13 versenyzővel külön edzőtáborba vonultak, mára pedig hat sportoló – Sáfrán Mátyás, Nagy Péter, Varga Dávid, Kozmann György, Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs – maradt, aki eséllyel pályázik majd arra, hogy induljon a lengyelországi regattán, ahol ebben a számban csak az első hely ér majd kvótát.

Storcz Botond szövetségi kapitány arról beszélt, hogy a válogatási elveket elfogadták, a C-1 1000 méteren olimpiai címvédő Vajda Attila részleges védettséget élvez (elég a júniusi válogatón győznie, s máris londoni csapattag), míg női kajakban az 500 méter egyes, férfi kajakban pedig az 1000 méter páros és négyes szám élvez prioritást. Ez előbbi esetben azt jelenti, hogy először egyesben dől majd el, ki lesz az ötkarikás induló, ezután jöhet a páros és a négyes kijelölése. Aki egyesben indul, az nem indulhat párosban, de a duplázás megengedett (a triplázás csak különleges esetben jöhet szóba, miután most már a K-1 200 m is olimpiai szám). A férfiaknál fontos alapelv, hogy a K-2 1000 m-en induló egység tagjai nem ülhetnek be a négyes hajóba.

Az edzőtáborok már zajlanak, az olimpiáig tartó munka ütemterve elkészült, bár a főtitkár jelezte: azt még nem tudják, hogy a felkészülést milyen forrásból fedezik majd. Elhangzott még, hogy a szövetségben meghatározták a jövő évi, valamint a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiáig tartó időszak stratégiáját.

A szövetségi kapitányokat (Storczot és az utánpótlást irányító Hüttner Csabát) megerősítették posztjukon, ezzel együtt Schmidt Gábor a szakmai igazgatói feladatok közül néhánynak a felelőse lett, a londoni játékok utánig összehangolja a szervezési, és kézben tartja a szakmai stratégiát. Angyal Zoltán volt szövetségi kapitány Storcz irányítása mellett mint szövetségi edző személyesen vezeti a férfi kajak olimpiai B keret központosított felkészülését. A keretben olyan versenyzők kaptak helyet, aki közül többen ott lehetnek már a jövő évi játékokon is, de biztosan a gerincét fogják alkotni a Rióra készülő férfi kajakos válogatott keretnek.

Címkék: arany, kajak, kenu, london, olimpia

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.