Hírek
2014. Június 21. 18:52, szombat |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Lakásbetörőket fogtak el a mosonmagyaróvári rendőrök
Két ingatlanba törtek be.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság beosztottjai 2014. június 19-én 3 órakor Mosonmagyaróvár belterületén egy lassan haladó világítás nélküli járműre lettek figyelmesek. Az egyenruhások a gyanús gépkocsi utasait ellenőrizték,majd az autó utas-csomagterét átvizsgálták, ahol két pár kesztyűt valamint különböző vágó és feszítő eszközöket találtak.
A rendőrök a kocsiban tartózkodó két férfit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították.
A nyomozók előtt nem volt ismeretlen a két előállított fiatalember és a rendelkezésükre álló adatokból kiszűrték, hogy ők már korábban követtek el vagyon elleni bűncselekményeket.

A bűnügyesek gyorsan összerakták az információhalmazt és áttekintették a lefoglalt bűnjeleket is.
Megállapították, hogy a két gyanúsított 2014. június 17-én virradóra Mosonmagyaróvár belterületén, két ingatlan udvarára illetéktelenül bemászott és a hátsó terasz ajtók, ablakok zárszerkezetét megrongálva jutottak be a lakásokba, ahol kutatást végeztek és tulajdonították el az értékeket.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a 33 és 35 éves tatabányai lakosok ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
