Hírek
2014. Január 11. 20:27, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Kritikus szinten a horvát államadóság
A horvát államadósság az idei év végére elérheti a GDP 85 százalékát az EU módszertana szerint - írta a Jutarnji list szombati számában.
A lap kiemeli, hogy az elmúlt öt évben az EU-ban egyedül Magyarországon és Svédországban nem nőtt az államadósság. A mostani számítások szerint a horvát államadósság ugyan 64 százalék, de ebbe ezidáig nem számították bele az autópályákra és az állami horvát fejlesztési bank számára felvett hiteleket.
A Jutarnji list megszólaltat egy szakembert, aki emlékeztet, hogy a korábbi költségvetésekben a befektetések három és négy százalékkal jelentkeztek, most ez az arány egy százalék alatt van. Éveken át az állam autópálya-építésekre vett fel drága, hosszú lejáratú kölcsönöket, ma pedig a hiteleket a puszta túlélésre fordítja - véli a szakember. A Horvátországban működő bankok szerint a horvát hazai össztermék (GDP) csupán 0,1 százalékkal nő 2014-ben. Ezzel szemben a horvát jegybank 0,7 százalék, a zágrábi gazdaságkutató intézet 1 százalék, az Európai Bizottság 0,5 százalék növekedéssel számol az idén. A horvát gazdaság 0,6 százalékkal zsugorodott 2013 harmadik negyedévében éves összevetésben. Ez megszakítás nélkül a nyolcadik negyedév, amelyben visszaesést mértek. Tavaly az első kilenc hónapban 0,9 százalékkal csökkent a GDP éves bázison. A horvát gazdaság teljesítménye összesen mintegy 11 százalékot zuhant 2008 óta. Az államháztartási hiány várhatóan a GDP 5,5 százaléka lesz idén, és a bankok szerint jövőre is igen magas, 5,4 százalék marad.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén
2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld
A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát
Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.