Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2021. Augusztus 25. 10:16, szerda | Helyi

Kresz pályát avattak a Vackor óvodában

Kresz pályát avattak a Vackor óvodában

Körforgalomból, gyalogátkelőhelyből, valamint közlekedési táblákból álló kresz pályát adtak át a Vackor Óvodában augusztus 24-én. Az új kresz pálya a Példa Egyesület segítségével valósulhatott meg.

A Kresz pálya hivatalos átadásán dr. Árvay István polgármester elmondta, az elmúlt években a város valamennyi önkormányzati fenntartásban lévő óvodája megújut kívül-belül, így már méltó körülmények között gondoskodhatnak a gyerekekről. Ezért is nagy öröm, hogy az óvodákban már megfogalmazódhatnak olyan igények, amik például egy kresz pálya létrehozására irányulnak.

A kresz pálya a négy éve működő Példa Egyesület jóvoltából készülhetett el, ugyanis az egyesület 2019-ben kereste meg az óvodát azzal a céllal, hogy segítsék őket. Az igény egy kresz pálya iránt fogalmazódott meg, az elmúlt két évben pedig több eseményen is ennek érdekében szervezett gyűjtést az egyesület - mondta el az átadón Mészely Réka, a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért elnöke.A kresz pálya összesen 2 millió forintból készült el a nyáron, ehhez a Példa Egyesület 1 millió 150 ezer forint támogatást nyújtott.

Mivel a Vackor Óvodába főként a városközpontban élő gyermekek járnak, így tökéletes lehetőség számukra, hogy elsajátítsák a szabályos közlekedés alapjait már minél korábban.

Szombaton egy órától a Flesch Központban szervei meg az egyesület egészségnapját, ahol a befolyt összegből szintén a város óvodáit támogatják majd.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót

A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.

2026. Február 02. 07:27, hétfő | Életmód

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a jövő héten is