Hírek
2020. Október 26. 19:17, hétfő | Helyi
“Ki tett itt csontból, húsból törvényt?” - Kegyeleti megemlékezés a Városi Gyásznapon
Benkő Tibor, honvédelmi miniszter mondott beszédet október 26-án, a Városi Gyásznap kegyeleti megemlékezésén. A miniszter többször is kiemelte, a megemlékezés mellett, fontos a jövő nemzedékének tanítása is.
Benkő Tibor beszédében hangsúlyozta továbbá, hogy október 26-a nem csak Mosonmagyaróvár, hanem Magyarország gyásznapja is. A miniszter hozzátette, az 1956-ban demonstrációt hirdető egyetemisták csak élhető világot, egy elnyomástól mentes Magyarországot szerettek volna. A békés tüntetéseknek azonban hamar véget vetett a hatalom, amikor is október 23-án már eldördültek a sortüzek, azok a sortüzet, ahol magyar-magyarnak oltotta ki az életét. Benkő Tibor hozzátette, 64 évvel ezelőtt bátorság, elszántság és tenni akarás volt a fiatalokban.

A honvédelmi miniszter beszédében elmondta, Mosonmagyaróvár lakossága példát mutat az emlékezés fontosságában, ugyanis nem engedik az itt élők, hogy a feledés homályába vesszenek a 64 évvel ezelőtti események. Benkő Tibor hozzátette, a fiatal nemzedéknek meg kell tanítani azt, hogy mit jelent a haza és a nemzet fogalma. Hiszen mi magunk vagyunk a haza és a nemzet, a jövő pedig olyanná lesz, amilyenné mi magunk építjük.
A megemlékező beszédet követően az áldozatokért és a túlélőkért imát Zsódi Viktor mondott, aki hangsúlyozta, a halál árnyéka borult az 1956-os sortűzek véres és gyilkos óráiban Magyarországra, és el nem múló fájdalommal siratjuk a bátor tizenévesek halálát a mai napig.
Az idei évben a Piarista Diákszínpad mutatta be, “Ki tett itt csontból, húsból törvényt?” című műsorát. A koszorúzásban részt vettek a Magyar Honvédség katonái.

Fotók: Méhes Ákos (Mosonvármegye)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

