Hírek
2013. Október 22. 11:36, kedd |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Kezdődhet a termálvizes beruházás
Jövőre már termálvízzel fűtenék a mosonmagyaróvári távhőrendszert; 2014 elején indul az ehhez szükséges, három és félmilliárdos beruházás.
Nagy István polgármester elmondta; nagyjából egymilliárd forintos uniós támogatást nyert két vállalkozás ahhoz, hogy 2300 méter mély kutat fúrjon a 95-100 fokos termálvíz kiemeléséhez.
Egy pénzügyi befektető társaság biztosít további két és félmilliárdot a projekthez. Ebből építik majd meg a víz elvezetéséhez szükséges hálózatot, valamint azt a rendszert, amellyel a kihűlt vizet vissza tudják pumpálni a földbe. A víz mennyisége és hőfoka alapján mínusz húsz fokos hidegig a város távhőszükségletének 85 százalékát tudják fedezni, ettől hidegebb időben emelni kell a felhasznált gáz hányadát.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 75 évben tízezernél is több fúrást végeztek Magyarországon kőolaj és földgáz után kutatva, így régóta tudható, hogy a térség iparilag felhasználható mennyiségű geotermális energiával rendelkezik. Ám csak nemrégiben terjedt el, hogy az így talált termálforrást nem "ledugózzák", hanem igyekeznek hasznosítani.
(MTI)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

