Hírek
2014. Május 09. 22:21, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Kettős baleset az M1-esen
Rövid időn belül két gépjármű ütközött a kamion hátuljának.
A rendőrség ügyeletére 2014. május 9-én 0 óra 15 perckor érkezett bejelentés, hogy az M1-es autópálya, Ausztria felé vezető oldalán a 135-ös km szelvényben közlekedési baleset történt.
A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy a börcsi pihenőből egy magyar hatósági jelzésű kamion hajtott ki az autópálya irányába. A pályán a külső forgalmi sávba közlekedett, mikor a 135+100-as km szelvényben észlelte, hogy egy kistehergépkocsi a szerelvénye hátuljának ütközött és ettől az út menti jobb árokba csapódott.

A kamion vezetője azonnal megállt és segítséget nyújtott a furgon vezetőjének, aki a gépjárművébe szorult.
A félreállított magyar kamion vezetője járműszerelvényéhez visszatérve tapasztalta, hogy egy bosnyák hatósági jelzésű Renault típusú személygépkocsi hajtott neki a pótkocsijának.
Az autópályás rendőrök megállapították, hogy a bosnyák gépjárművezető a félreállt nehéz tehergépkocsit észlelte, fékezett, azonban a mögötte közlekedő portugál hatósági jelzésű kamion vezetője eddig tisztázatlan okból hátulról nekiütközött és a félreállított szerelvény hátsó részének nyomta.
A baleset helyszínelője a kistehergépkocsi vezetője ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.

