Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2014. Március 22. 17:02, szombat | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Két nap határrendészeti mérlege

Két nap határrendészeti mérlege

A rendőrök két nap alatt egy embercsempészt és tíz illegális migránst állítottak elő Hegyeshalom térségéből.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei 2014. március 19-én 14 óra 25 perckor, az M1-es autópályán, Hegyeshalom térségében egy Ausztria iárnyába közlekedő, szerb forgalmi rendszámú személygépkocsit ellenőriztek. Az utasként helyet foglaló négy szír állampolgár - köztük két fiatalkorú - a személyazonosságát, valamint magyarországi tartózkodás jogszerűségét nem tudta igazolni. A migránsok kiutazását a szerb állampolgárságú járművezető segítette.

Nem sikerült Ausztriába kiutazni annak a három afgán állampolgárnak sem akiket még ugyanezen a napon, 22 óra 45 perckor, az osztrák társszervekkel közösen igazoltattak a mosonmagyaróvári rendőrök az M1-es autópálya 172. kilométer szervényében, egy magyar rendszámú személygépkocsi utasaiként.

A Hegyeshalmi vasútállomáson 2014. március 20-án 23 óra 20 perckor egy Nyugat-Európába tartó nemzetközi gyorsvonat ellenőrzésekor a rajkai járőrök három afgán állampolgárt tartóztattak fel. A migránsok okmányokkal nem rendelkeztek.

A két napon intézkedés alá vont tíz harmadik országbeli állampolgár Ausztriába próbált kiutazni, azonban a szükséges okmányokkal, engedélyekkel nem rendelkeztek, ezért a külföldieket a rendőrök előállították. Ügyükben a továbbiakban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal jár el.

A négy szír állampolgárnak segítséget nyújtó szerb állampolgár ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.