Hírek
2014. Február 25. 00:00, kedd |
Helyi
Forrás: Mosonmagyaróvári Egyetem
Ismét első az Óvári Kar!
A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara ismét a legjobbak között szerepel a HVG 2014-es felsőoktatási rangsora szerint.
A kar az agrár-képzésterületi rangsor szerint az előkelő első helyet szerezte meg magának az oktatók kiválósága alapján, mely főként annak köszönhető, hogy igen magas a tudományos fokozattal rendelkező tanárok aránya. Hasonlóan eredményes az óvári intézmény az ország karainak versenyében, ahol e kategóriában a lista 3. helyén végzett. A sikert jelzi az is, hogy a január 10-én megrendezett diplomaátadó ünnepségen nappali és levelező tagozaton, az alap- és mesterképzésben részt vevők közül 106 végzős gazdászhallgató vehette át oklevelét. A vizsgaidőszak végeztével kezdetét vette az új félév, mely remélhetőleg számos kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgató eredményes záróvizsgájával ér véget.
Az intézmény sikeres beiskolázási időszakot tudhat magáénak, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy évről évre egyre több hallgató választja a nagy múltú óvári kart. A felvételizők körében nagy népszerűségnek örvend az élelmiszermérnöki, a mezőgazdasági mérnöki és a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki alapszak.
Az 1818-ban alapított jogelőd Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézet az ország első agrár-felsőoktatási intézményeként kiemelten fontos szerepet töltött be az agrártudományok terén. A Habsburg Birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia területén tevékenykedő intézet tudományos kutatásokban és szaktanácsadásban egyaránt élen járt, 1872-ben belőle vált ki a bécsi agrárfőiskola, mely a mai napig anyaintézményként tekint a magyaróvári karra. A régiós szerepkör jelenlegi erősödését bizonyítja az Ausztriával és Szlovákiával történő eredményes együttműködés. Utóbbi állítást igazolja, hogy számos felvidéki hallgató látogatja az óvári intézmény óráit. A kar különböző, határon átnyúló programok keretein belül igyekszik nemzetközi kapcsolatokat kiépíteni – ezzel is erősítve régiós szerepkörét. A kar több sikeres együttműködési programot tudhat maga mögött, főként a környezetgazdálkodás területén. A jelenleg is futó "Ágazati együttműködés a hulladékgazdálkodás, szennyvízkezelés és megújuló energia képzési rendszerének fejlesztése érdekében" elnevezésű projekt egyik tagjaként az intézménynek lehetősége nyílik további – német, illetve lengyel – kapcsolatfelvételre. A program célkitűzései között szerepel többek között egy modern, nemzetközi szinten versenyképes oktatási anyag összeállítása.
Az egyetemi életről is érdemes néhány szót szólni. A karhoz szorosan kapcsolódó Óvári Gazdászok Szövetsége az Alma Mater és a végzett hallgatók közti kapocsként különféle hagyományőrző programok szervezésével igyekszik színesebbé tenni a gazdászok mindennapjait. Említésre méltó legutóbbi évbúcsúztató vacsorájuk, melyet Dr. habil. Horváth Gergely Krisztián "Bécs vonzásában. Az agrárpiacosodás feltételrendszere Moson vármegyében a 19. század első felében" című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója előzött meg. A január 25-én tartott jubileumi 40. Agrárbál sikeréről sem szabad megfeledkezni, hiszen a gazdászok talán legjelentősebb társadalmi eseményén a mulatni vágyók mellett felsorakoztak az óvári Alma Materhez kötődő, az ország agráriumának meghatározó cégei, illetve annak képviselői is.
Ebben a szemeszterben Mosonmagyaróvár két országos eseménynek is otthont ad. E hónap végén a Hallgatói Önkormányzat labdarúgó bajnokságot szervez, májusban pedig az AgroStudent Iskolaszövetkezet irányításával országos agrárfesztivált rendeznek az 1914-ben lezajlott gazdászbajnokság 100. évfordulója alkalmából.
Csavajda Lilla
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

