Hírek
2015. Március 04. 18:41, szerda |
Helyi
Forrás: DFT-Hungária
ISKOLAFEJLESZTÉS A MOSONMAGYARÓVÁRI PIARISTÁKNÁL
A mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola közel 60 millió forint támogatást nyert, az Európai Unió és a Magyar Állam finanszírozásával
A mosonmagyaróvári Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola közel 60 millió forint támogatást nyert, az Európai Unió és a Magyar Állam finanszírozásával, mely összeg segítségével oktatást kiegészítő eszközök beszerzését, pedagógusok továbbképzését, valamint diákjai számára különböző rendezvények szervezését valósította meg.
A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0136 azonosító számú projektnek köszönhetően, több mint 200 darab rendezvény keretén belül 465 diák került bevonásra, és az egész tanári kar szakmai továbbképzésére is sor kerülhetett. A programokon, képzéseken kívül – az informatikai, - sport, valamint oktatást kiegészítő eszközök beszerzésére – több mint tizenegy-millió forintot fordítottak.
Az iskola 2013 nyarán kezdte el projektjét, melyet egy - a teljes tanári karra kiterjedő - pedagógus továbbképzéssel indítottak el. Ugyanez év szeptemberétől elkezdődtek a diákoknak szóló rendezvények, többek között az alábbi témákban: családi életre nevelés, konfliktus- és agressziókezelés, baleset megelőzés, stb. A többalkalmas rendezvények tematikája egymásra épült. A gyermekek a családi életre nevelés programon tanulhattak a családi életciklusokról, a családon belüli kommunikáció fontosságáról, a szerepekről, a szeretetnyelvekről, majd további alkalmak során a diákszerelemről, a házasság és a szexualitás viszonyáról, a generációk közötti konfliktusokról, a hűségről, a tiszteletről, minden olyan kérdéskörről, ami segítheti őket a későbbi családalapításban. A konfliktus- és agressziókezelés rendezvénysorozaton megismerkedhettek hasznos konfliktus-megoldási módszerekkel, a konfliktusok különböző típusaival, illetve az előadókkal a személyes konfliktushelyzetek csoportos megoldására is sor kerülhetett. Nem maradhattak el a nyelvi vetélkedők, nyelvi táborok (angol és német nyelven), az öko-tábor, valamint az egészségnapok, és az elsősegély-nyújtási tanfolyamok sem, de a diákok betekintést nyerhettek a gazdasági pénzügyi életbe is.
A pedagógusok számára szintén lehetőség nyílt, hogy sokrétűen képezzék magukat a különböző akkreditált továbbképzések segítségével. Részt vettek többek között együttműködés fejlesztési tréningen, melyen továbbfejleszthették a csoportos munkához való hozzáállásukat; tanultak a pályaorientációról, hogy hatékonyabban tudják segíteni a tanulókat a pályaválasztásban. A természetismeret és matematika szaktárgyi képzéseken új módszertani lehetőségekkel ismerkedhettek meg. Az informatika tréningeken elmélyíthették Microsoft Office ismereteiket, de alaposabb ismeretanyaghoz juthattak az interaktív táblák használatának lehetőségeivel kapcsolatban is.
Az iskola nagyon fontosnak tartja a folyamatos fejlődést, és ez az innovatív pályázat ehhez nagy segítséget nyújtott számukra. Egyrészt azáltal, hogy az iskola diákjai sok hasznos, és érdekes rendezvényen vehettek részt, másrészt pedig azáltal, hogy a pedagógusaik e támogatás keretei között, önerő biztosítása nélkül fejleszthették szaktudásukat, tanítási módszertanukat.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 59 668 048 Forint.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

