Hírek
2016. Június 08. 09:01, szerda |
Kék hírek
Forrás: mti
Iskolában kábítószert árusító szentesi fiatalok ellen emeltek vádat
Iskolában kábítószert árusító szentesi fiatalok ellen emelt vádat az ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, az elkövetéskor már felnőttkorú férfit és fiatalkorú társát új pszichoaktív anyaggal, illetve kábítószerrel visszaélés vétségével vádolják.
A vádirat szerint az idősebbik fiatalember 2014 végén egy internetes oldalról marihuánát rendelt, amit a gyermekotthonként is működő szentesi intézményben el is fogyasztott. A fiúnál tartott házkutatáson kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket, illetőleg a csekély mennyiségű marihuánát találtak a rendőrök.
Tavaly március 4-én a fiú 3 gramm új pszichoaktív anyagot adott el - a szintén az otthonban nevelt - fiatalkorú társának. Az üzletről az egyik közösségi oldalon állapodtak meg, a vevő az épület előtt kifizette a drogot, amit az eladó szobája ablakából dobott le neki. A fiatalkorú vádlott a pszichoaktív anyag egy részét megtartotta, másik felét pedig - némi haszonnal, fél grammonként ezer forintért - továbbértékesítette két kiskorú és egy felnőtt nevelt társának - tudatta a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.
2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek
Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban
Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.
2025. Május 21. 07:25, szerda | Kék hírek
Kémkedés gyanúja miatt indítványozott letartóztatást az ügyészség
A Fővárosi Főügyészség egy kémkedéssel is gyanúsított ukrán férfi letartóztatására tett indítványt.
2025. Május 20. 07:19, kedd | Kék hírek
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség
Két napon keresztül ellenőrzi majd a rendőrség a motorosokat és a kerékpárosokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.