Hírek
2016. December 07. 05:00, szerda |
Helyi
Forrás: MKCSE
Interjú Lakatos Ritával
Az év utolsó bajnokija előtt rövid pihenőt kaptak a játékosok a feltöltődésre. A szünet alatt megkerestünk csapatunk új játékosát, Lakatos Ritát és kifaggattuk, milyen mosonmagyaróvári színekben kézilabdázni.
Először is, hogy telt a rövid szabadság? Hogy érzed magad?
Nagyon jól telt a pihenés, sikerült feltöltődnöm. Nagyon rég volt már, hogy ilyen sok szünetet kaptunk, így megpróbáltam a lehető legjobban kihasználni. A családommal, barátaimmal voltam.
Most már van pár hét tapasztalatod a mosonmagyaróvári csapattal. Hogy érzed jó helyre kerültél?
Közös döntés volt az érkezésem, ami nagyon jól alakult, boldog vagyok itt. Mindig nehéz év közben belecsöppeni, egy összeszokott csapat életébe. Tartottam egy picit ettől, bár vannak itt olyan játékosok, akiket korábban is ismertem. Nagyon kellemesen csalódtam, csak pozitívan tudok nyilatkozni. Már az elején is kedvesen fogadtak és az első pillanattól kezdve nagyon jól érzem magam. Ráadásul folyamatosan játszhatok NB I-es csapatok ellen, ami nagyon jó. 17 évesen nem is kell más, mint hogy kézilabdázhassak. Kellett ez a váltás! Persze nem titkolom, egyszer azért majd szeretnék az ETO-ban is meghatározó játékos lenni. Most azonban itt kell bebizonyítanom, hogy számolhatnak velem.
Az utóbbi mérkőzések alapján, illetve látva a csapat korábbi játékát, jól jött az erősítés, főleg gólszerzések terén. Milyen célokkal érkeztél?
Minden téren fejlődni szeretnék és ezek a mérkőzések lehetőséget nyújtanak számomra, hogy a tanultakat alkalmazhassam az első osztályban. Ez egy nagyon jó lehetőség számomra. Szeretnék is meghatározó embere lenni a csapatnak és ennek érdekében mindent meg is teszek. Kicsit nehéz úgy játszani, hogy tudom várják tőlem a gólokat, viszont ezáltal ebben is lehet fejlődni. Jó formát kaptunk el az utóbbi időben, ami biztató, remélem hasonlóképpen is folytatjuk.
Nem is rég volt egy különleges meccs számodra, amikor a junior válogatottban játszottál az MKC ellen. Ez milyen érzés volt?
Pont ezen a mérkőzésen játszottam először a junior válogatottal, korábban a sérülésem miatt nem tudtam. Furcsa érzés volt, mert nem egy összeszokott társaságról beszélünk. ráadásul az MKC ellen kellett játszani, akikkel viszont már jól ismerjük egymást. Érdekes kettős érzés volt. Viszont ha a találkozót szakmailag nézzük egy jó, pörgős mérkőzést játszottunk. Az, hogy a junior válogatottban is pályára léphetek az nyilván több mérkőzés jelent egy szezonban, de én ennek nagyon örülök. Azt vallom, hogy úgy lehet a legjobban fejlődni, ha játszik az ember. Ráadásul ezek a mérkőzések is NB I-es színvonalúak.
Hogy látod jó ez a rendszer?
Szerintem összességében jó ez a rendszer. Folyamatosan erős ellenfelek ellen játszhatunk, ami a válogatott fejlődését szolgálja. Európa-bajnokágra, világbajnokságra készülünk, ahol dobogóért hajtunk. Ilyen szintű mérkőzéseket viszont máshogy nem tudunk játszani. Nem mindegy hogy készülünk fel ezekre a világversenyekre. Úgy hogy, csak egy-két edzőmeccs van a hátunk mögött, vagy úgy, hogy folyamatosan meccsszituációknak van kitéve az ember. Ezáltal sokkal jobban is összeszokhatunk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
