Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2017. Január 05. 07:00, csütörtök | Helyi sport
Forrás: MKCSE

Győzelemmel felérő döntetlen - megvan a továbbjutás a kupában!

Győzelemmel felérő döntetlen - megvan a továbbjutás a kupában!

Nehéz mérkőzésre készültek a mosonmagyaróvári kézilabdás hölgyek, hiszen sérülés miatt Lakatos Rita és Kopecz Barbara sem állhatott a csapat rendelkezésére, ráadásul Zeljana Stojak Érdre igazolt.

Ha ez nem lett volna elég, akkor ott volt még az a tény is, hogy a Fehérvárt csupa rutinos, válogatott játékos alkotja. Szerencsére az MKC nem az előzetes esélyekkel foglalkozott, hanem inkább a játékkal. És milyen jól tették!

Remekül kezdte a mérkőzést a vendég Mosonmagyaróvár, hiszen 5-3-ra is vezetett. Ezután elkezdték a felzárkózást a fehérváriak, és néhány perc múlva már náluk volt az előny (7-6). Nem sokáig tartott azonban a hazaiak öröme, hiszen az MKC megint előnybe került (9-10), igaz csak rövid időre. Hullámzó volt az első félidő, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Ebből a hektikus időszakból végül Deli Ritáék jöttek ki jobban, hiszen az első 30 perc végén állva hagyták ellenfelüket, a szünetre 14-11-es hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok.

A második félidő elején rögtön egy gólosra csökkentette hátrányát az MKC (14-13), de ekkor megint sebességet váltott a Fehérvár és előbb három (17-14), majd négygólosra növelte előnyét (19-15). Ez sem tántorította el Varga József tanítványait és olyan hajrába kezdtek, amilyet ritkán látni. Még a székesfehérvári drukkerek sem hittek a szemüknek, pedig valóság volt, ami a pályán történt: a Mosonmagyaróvár az utolsó negyed órában mindössze egy (!) gólt kapott, a védelem tehát parádésan működött. Az 51. percben 19-19 volt állás, és hiába vette vissza vezetést a fehérvári alakulat, az Óvár szinte azonnal egyenlített (20-20). Sőt az előny is meglehetett volna, de egy támadószabálytalanság miatt az utolsó akciót a hazaiak vezethették. Hiába a védelem megoldott a feladatot, az Alba képtelen volt gólt szerezni, ezzel pedig az MKC továbbjutott a Magyar Kupa 5. fordulójába!

Döntetlen esetén ugyanis a honi kupasorozatban nincs hosszabbítás, ilyenkor a vendégcsapat jut tovább.

Szenzációs teljesítmény, gratulálunk a csapat minden tagjának!

Magyar Kupa, 4. forduló

Alba Fehérvár KC – Mosonmagyaróvári KCSE 20-20 (14-11)

600 néző, Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok

V.: Bíró, Kiss

Fehérvár: Herr, Sipeki (kapusok) – Májer 1, Piedade 3, Mendy 4, Pelczéder 4, Rideg, Ishitate, Boldizsár, Kazai, Klikovac, Rózsás, Bandelier 1, Gjorgjijevszka 7 (2). Vezetőedző: Deli Rita

MKC: Szemerey, Wéninger (kapusok) – Hajtai 2, Csala 4, Németh, Töpfner, Gerháth, Horváth 1, Gyimesi 2, Bízik 4 (1), Bardi 2, Katona 1, Dombi 4. Vezetőedző: Varga József

Kiállítások: 4, illetve 8 perc

Hétméteresek: 2/2, illetve 1/1

Varga József: Örülök, hogy felébredtünk a szilveszteri, Budaörs elleni vereség után, és javítani tudtunk. Ez a mai döntetlen, ami győzelemmel ér fel, az akarat diadala volt. Büszke vagyok a lányokra, és arra, hogy csapatként oldották meg a feladatot. Több kulcsemberünk is hiányzott, de nem ezzel foglalkoztunk, hanem azzal, hogy akik pályára lépjenek a legjobbjukat nyújtsák. Biztos vagyok benne, hogy a Fehérvár könnyebb mérkőzésre számított, de taktikailag is sikerült meglepnünk őket, ez döntött.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Életmód

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban

Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban, a néhány napos állat felcseperedését a látogatók is figyelemmel kísérhetik a kifutóban - közölte az intézmény közösségi oldalán szombaton.