Hírek
2017. Február 20. 05:29, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Fémet loptak egy tanyáról
A mosonmagyaróvári rendőrök egy helyi férfit és egy nőt fogtak el, akik fémeket loptak Mosonudvaron egy tanyáról.
A nyomozás adatai szerint 2017. január 14-én 12 óra 50 perckor bejelentés érkezett egy mosonudvari Kft. telephelyéről, hogy onnan ismeretlen személyek ellopták az eladásra összekészített fémet. A helyszínre kiérkező rendőröknek egy ott dolgozó elmondta, hogy Mosonmagyaróváron, a Báger tó mögötti földes úton látott egy férfit, aki lovas kocsival közlekedett, amin nagy mennyiségű fémhulladék volt. A bejelentő azt is elmondta, hogy a látott fémdarabok nagyon hasonlítottak arra, amiket a Kft. tanyáján ők korábban összeraktak. A rendőrök 2017. február 15-én adatgyűjtést követően beazonosították, elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a lovas kocsit hajtó L. Miklós 35 éves, valamint bűntársát R. Klaudia 24 éves mosonmagyaróvári lakosokat. A rendőrök a házkutatás alkalmával lefoglalták azt a lovas kocsit, amivel a tettesek a bűncselekményt elkövették.
A rendőrkapitányságon a 35 éves férfit és a 24 éves nőt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak elismerték a bűncselekmény elkövetését és elmondták, hogy a fémet az egyik fémhulladékokat értékesítő telephelyen adták le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

