Hírek
2016. Augusztus 20. 03:00, szombat |
Helyi sport
Forrás: MKC SE
Fáradt játékkal szoros végeredmény
Újabb edzőmérkőzés várt a mosonmagyaróvári hölgyekre a felkészülési időszak ötödik hetében. Az MKC szerdán a Siófokot fogadta a Mosonszolnoki Sportcsarnokban.
Rosszul indult a találkozó a hazaiak számára, látszott, hogy nagyon fáradtan mozognak a pályán Dombiék. Nehezen kapták el a fonalat, a 13. percig kellett várni az első mosonmagyaróvári gólra. Ezt megelőzően csak büntetőből találtak be a hazaiak.
Az első játékrész második felében aztán összeszedték magukat az MKC-s lányoknak, de a szünetben még így is egy gólos vendégvezetést mutatott az eredményjelző, 13-14.
Gyors tempóban kezdődött a második félidő, Kopeczék öt perc alatt megfordították a találkozót, ám az örömük sajnos nem tartott sokáig. A siófokiak visszavették a vezetést és ezt a találkozó végéig már ki sem adták a kezükből. Végül 26-27-re nyertek a vendégek.

Varga József vezetőedző: Én úgy láttam, hogy mindkét csapat a felkészülési időszaknak megfelelő formában van. Talán mi kicsit tompábbak, lassabbak voltunk a kelleténél, ami első sorban a rossz döntésekben mutatkozott meg.
Szemerey Zsófi: Szerintem ez a Siófok nem jobb annyival nálunk, mint ami látszott és ahogyan kikaptunk tőlük. Remélem a bajnokságban majd más arcunkat mutatjuk. Úgy érzem most egy kicsit mélyponton van a csapat, legalábbis magamból kiindulva, nagyon fáradtak vagyunk már, de ez valamilyen szinten természetes is. Ám innen szép felállni.
Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE – Siófok KC 26-27 (13-14)
Mosonszolnoki Sportcsarnok
Jv: Cseszregi Bence, Szakatics Alajos
MKC: Wéninger, Stojak, Szemerey (kapusok) – Hajtai 1, Bízik, Töpfner, Dombi 1, Németh, Kopecz 5 (1), Katona 1, Bouti 9 (6), Gyimesi 1, Janeska 3 (1) Kiss 3, Bardi 1, Gerháth 1. Vezetőezdő: Varga József.
Siófok: Pastrovics, Gercsó (kapusok) – Elghaoui 4, Erdősi 6, Such 4, Triscsuk 6 (1), Németh 1, Deáki, Maláti 1, Farkas, J. Agbaba, M. Agbaba 2, Brettner, Mihályi, Ferenczy 3, Hamburger.
Vezetőedző: Horváth Roland
Hétméteresek: 12/8 ill. 2/1
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

