Hírek
2014. Július 12. 10:28, szombat |
Helyi
Forrás: Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE
Első osztályú kézilabda csapat Mosonmagyaróváron
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata és a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE 2014. július 7-én tartott közös szervezésű sajtótájékoztatót a Polgármesteri Hivatalban.
Az eseményen háromoldalú együttműködési megállapodás került aláírásra, majd bemutatkozott Mosonmagyaróvár első osztályú női kézilabda csapata.
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE és a Győri Audi ETO KC öt évre szóló háromoldalú együttműködési megállapodást kötött. Az együttműködés célját Mosonmagyaróvár polgármesteri jogokkal megbízott alpolgármestere, Dr. Árvay István ismertette. Az alpolgármester úr elmondta, a város nagy reményeket fűz ahhoz, hogy az együttműködésnek köszönhetően a Lajta-parti városban először jelenik meg egy első osztályú városi csapatsport, mely az utánpótlás nevelést maga után vonja. Így jelentős fellendülés várható Mosonmagyaróvár sportéletében.
A megállapodás az együttműködés egyik céljaként jelölte meg egy NB1/NB1B-s kézilabda csapat működtetését. A megállapodás elfogadásával a város két kiemelten fontos vállalással segíti a közös cél megvalósítását. A város húsz millió forint éves támogatást nyújt a megalakult Mosonmagyaróvári Kézilabda csapat részére. Emellett ha az új városi sportcsarnok (várhatóan 2015-ben) elkészül, az Önkormányzat majd a csarnokidő előre meghatározott részét mérkőzésekre, edzésekre a csapat rendelkezésére bocsájtja.
Az Győri Audi ETO része az együttműködésben, hogy olyan utánpótlás nevelést alakítson ki Mosonmagyaróváron, ami minőségi szinten biztosítja az utánpótlás csapatok, majdan pedig, akár a felnőtt csapat keretét.
„Van két év tapasztalatunk ebben a koncepcióban, most abban bízunk, hogy sokkal jobb feltételrendszerben tudunk együtt dolgozni Mosonmagyaróvárral. Nagy várakozással állunk az együttműködés elé, és a magunk részéről minden támogatást megadunk, hogy mindhárom fél célt érjen.” – mondta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke.
Dr. Tenk Gábor a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE elnöke, mosonmagyaróvári lokálpatriótaként kiemelte, hogy szíve régi vágya volt, hogy NBI-es csapatsport működjön a városban.
„Célunk egy olyan aktív és eredményes első osztályú kézilabda csapat megteremtése, amely lelkes és népes szurkoló táborral rendelkezik. Célunk a stabil működés, mind gazdaságilag, mind a sportéletben. Aktív szerepet szeretnénk vállalni a város társadalmi életében is.” – emelte ki Dr. Tenk Gábor
A Klub megújult szakmai stábbal, menedzsmenttel és elnökséggel kezdi meg a 2014/2015-ös bajnoki szezont. (Erről részletes információkat a csatolmányban találnak!)
Róth Kálmán a Mosonmagyaróvári Kézilabda Club SE vezetőedzője ismertette a klub játékos-igazolási stratégiáját, majd bemutatta a teljes 2014/2015-ös bajnoki keretet.
„Új csapatot kell, csináljunk, s ez nem könnyű feladat. Ki kell alakítani egy a csapatra jellemző játékstílust és stratégiát. Ez július hetedikével kezdetét vette. Igazolásaink során olyan játékosokat kerestünk, akik fejlődni akarnak, ambiciózusak és sikerre éhesek. Igazoltunk játékost a szűknek mondható magyar játékos piacról, de sikerült idecsábítani olyan külföldi játékosokat, akik akár kulcsemberek is lehetnek.”
A felkészülési mérkőzések bemutatásánál Róth Kálmán kiemelte, hogy nem súlyozná különösebben az eddig beiktatott edzőmérkőzéseket, mivel friss játékoskerettel bármilyen színvonalat is képviseljen az ellenfél, az fontos mérkőzés lesz a klub számára. A csapat július 27-én mutatkozik be a Vác ellen, hazai pályán. (A részletes felkészülési menetrend a csatolmányban található.)
További információkkal a nyár folyamán folyamatosan fejlődő és bővülő weblap és a klub hivatalos Facebook oldala szolgál
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Április 24. 10:09, szerda | Helyi
Kenuzás közben a vízbe borultak és az egyik utas meghalt
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a 45 éves férfival szemben, aki tavaly, mint kormányos ment kenuzni barátaival, és egy baleset következményében egyik társa meghalt.
2024. Április 22. 12:08, hétfő | Helyi
Abszolút első helyet ért el Liziczai Gergő a TUDOK-on
Kiemelkedő sikereket ért el Liziczai Gergő, a Kossuth Lajos Gimnázium diákja, a Hlavay József Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia országos döntőjén, valamint a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján.
2024. Április 18. 11:33, csütörtök | Helyi
Igazibb Önismeret
Igazi Barbara IGAZIBB ÖNISMERET című előadásán vehetnek részt az érdeklődők a Huszár Gál Városi Könyvtárban április 26-án, pénteken 17 órától .
2024. Április 10. 17:58, szerda | Helyi
Vágányzári hirdetmény
Mósodított menetrend szerint közlekedik a 9447 sz. vonat április 15-től április 19-ig Hegyeshalom — Rajka állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Győr — Hegyeshalom — Rajka vasútvonalon.