Hírek
2016. Január 14. 10:20, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Elérte a százezres nézőszámot a Saul fia
Magyar idő szerint ma délután jelentik be az Oscar-díj jelöltjeit Los Angelesben, a Saul fia az egyik esélyes!
Elérte a 100 ezres nézőszámot szerdán Nemes Jeles László Saul fia című Golden Globe-díjas és cannes-i nagydíjas filmje a magyar mozikban - mondta el az MTI-nek Havas Ágnes, a film elkészítését anyagilag és szakmailag is támogató Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója szerdán.
Hozzátette: egy szerzői- vagy más néven művészfilmtől ez a nézőszám hatalmas eredmény, olyan teljesítmény, amely "talán utoljára akkor történt Magyarországon, amikor nem volt még televízió és internet". Szerda délig 23 mozi igazolta vissza, hogy a következő egy-két hétben vetíteni fogja a Saul fiát.
Havas Ágnes felidézte: 2013-ban a Coming out, 2014-ben a Megdönteni Hajnal Tímeát című magyar filmeket látták több mint 100 ezren a mozikban, és a Swing is megközelítette a 100 ezer nézőt. Az elmúlt év egyik sikerfilmje, a Liza, a rókatündér pedig több mint 126 ezer nézőnél tart, míg az Argo 2. 110 ezer mozilátogatónál állt meg.

"Bízom benne, hogy a Saul fiát az Oscar-díjra is jelölik" - hangsúlyozta a Filmalap vezetője, aki szerint Nemes Jeles László alkotása egy "fontos, nagyon humános üzenetet" hordoz, és segít abban, hogy ne feledkezhessünk meg a holokauszt idején történt emberiségellenes bűntettekről.
Az Oscar-díj jelöltjeit magyar idő szerint csütörtök délután jelentik be Los Angelesben. A legjobb idegen nyelvű kategória esélyesei között szerepel a Saul fia is, amelynek elkészítését 321,6 millió forinttal támogatta a filmalap.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.

